PÉLDÁTLAN MÉRTÉKŰ

Emelt bérajánlatot kapnak a szakképzésben oktatók

A kormány célja, hogy osztrák mintára jobb és gyakorlatiasabb legyen a szakképzés, ennek egyik fontos feltétele, hogy az oktatók nagyobb megbecsülést kapjanak.

Ezt ne hagyja ki! A járvány ideje alatt mostantól minden előfizetőnk díjmentesen, ajándékként kapja a nyomtatott újság mellé lapunk digitális számát. Ide kattintson!

Júliustól emelkedik a szakképzésben oktatók bére, az erről szóló ajánlatot május végéig minden érintett megkapja; a kormány célja, hogy osztrák mintára jobb és gyakorlatiasabb legyen a szakképzés, ennek egyik fontos feltétele, hogy az oktatók nagyobb megbecsülést kapjanak – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Hozzátették, hogy a minisztérium a magyar oktatás rendszerében példátlan mértékű, ráadásul minősítéshez is kötött béremelést valósít meg.

A közlemény idézte Pölöskei Gábornét, az ITM szakképzésért felelős helyettes államtitkárát, aki elmondta, a

„gazdaságvédelmi intézkedések részeként és a fiatalok foglalkoztatásának további bővítése érdekében a diákokat a következő tanévtől egy megerősített, rugalmasabb, gyakorlatiasabb szakképzési rendszer várja. A szakképzés megújításának fontos eleme a 32 ezer oktató fokozottabb anyagi megbecsülése.

A kormány éves szinten 35 milliárd forintot biztosít a 2020 júliusától érvényes, átlagosan 30 százalékos béremeléshez” – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Kiemelték, az intézményvezetők 30 nappal július elseje előtt kötelesek megtenni az ajánlatot, így az érintettek május végéig megkapják az értesítéseket a jogállásváltozásról, amelyek már a megemelt béreket is tartalmazzák.

Mivel a vezetők látnak rá közvetlenül a munkavégzés minőségére, teljesítményalapú differenciálás alapján ők dönthetik el, hogy kinek mekkora emelés jár.

A döntéseket a Szakképzési Innovációs Tanács munkacsoportja által összeállított oktatói értékelési rendszer támogatja.

A törvényi rendelkezések garantálják, hogy senki nem járhat rosszabbul, az azonos munkakörben, változatlan feladatmennyiséget ellátó tanárok bére a mostani átállással nem csökkenhet.

A kialakítandó feladatfinanszírozási rendszer elismeri a jó teljesítményt, és akár az átlagot meghaladó béremelés alapja is lehet.

Az intézkedésekkel teljesítményalapú, versenyképes, motiváló bérezési rendszer jön létre. A változások kedvező hatása lesz, hogy a pályakezdő fiatalok a magasabb fizetés miatt a szakképzésben helyezkednek el.

A megemelt óradíj lehetőséget teremthet naprakész gyakorlati ismeretekkel rendelkező vállalati mérnökök alkalmazására is

– olvasható az ITM közleményében.

Pölöskei Gáborné kiemelte:

„a megerősített szakképzési rendszer célja, hogy minden magyar fiatal a vállalkozások igényeihez igazodó készségekkel, kompetenciákkal felvértezve kerüljön ki az iskolarendszerből, így tisztességes munkával versenyképes jövedelemhez juthasson”.

Ezen törekvés eléréséhez járul hozzá a magyar oktatás rendszerében eddig nem látott mértékű béremelés és a szakképzési ösztöndíjak bevezetése is – tette hozzá a helyettes államtitkár.