Megdöbbentő különbséggel kapott ki a Kaposvár az NB I-ben - videó
by Zámbó IstvánA magyar első osztályú labdarúgó-bajnokság a korábban pótolt mérkőzéseket követően péntek este a Kaposvár – ZTE meccsel folytatódott, a 26. forduló nyitányaként. A hazaiak decemberben nyertek utoljára az OTP Bank Ligában, az utolsó öt meccsükön még gólt sem szereztek. A vendégek utolsó öt összecsapásukból háromszor is győztesen hagyhatták el a pályát egy döntetlen és egy vereség mellett. A mérkőzést a ZTE nyerte 6-0-ra, így a kiesést jelentő 11. helyről elmozdulva jelenleg a 8. a bajnokságban, míg a Kaposvár az utolsó, 12. helyen áll továbbra is, egyre távolabb a bennmaradástól.
A Magyar Labdarúgó-szövetség engedélye után a kaposváriak is megnyitották a stadionjukat a szurkolók előtt, akik nagyrészt egymás között három széket és egy egész sort kihagyva bíztatták a sajátjaikat a mérkőzésen.
A ZTE várhatta előnyösebb helyzetből az összecsapást, mert az előző két meccset megnyerték a bajnokságban a somogyiak ellen. Ugyanakkor a vendégektől sérülés miatt hiányzott a válogatottból is ismert Stieber Zoltán.
Az első helyzetre mindössze öt percet kellett várni a meccsen, amikor Barczi kapott egy jó labdát és nagyjából 12 méterre a kaputól eresztett meg egy lövést, de Pogacsics a helyén volt a kaposváriak kapujában, így maradt a 0-0.
A 26 éves labdarúgónak ez volt a 11. találata a bajnokságban, így ekkor az NB I góllövőlistáján az élen állt a Budapest Honvédban játszó Lanzafaméval.
Security Check Required
null
A Kaposvár próbált támadni, de a vendégek megnyugodtak a vezetés után és átvették az irányítást a mérkőzésen. A 21. percben ennek meg is lett az eredménye, egy
Security Check Required
null
A 28. percben tovább növelte az előnyét a vendég együttes,
Security Check Required
null
Alig négy perccel később jó 21 méterre a kaposvári kaputól, középtájékon kapott szabadrúgást a ZTE. A próbálkozás ugyan lepattant a sorfalról, azonban
Security Check Required
null
Ekkora különbség után sem volt megállás, a 35. percben egy támadás végén a tizenhatoson belül Bőle rendkívül önzetlenül passzolt
Security Check Required
null
A félidőben a zalaegerszegiek gyakorlatilag azzal a tudattal mehettek be az öltözőjükbe, hogy alig 45 perc alatt minden fontos kérdést eldöntöttek.
Security Check Required
null
A Kaposvár szeretett volna legalább egy becsületgólt lőni a saját stadionjában, azonban a ZTE ezt nem engedte. A második játékrészben több találat már nem született, így maradt a hatgólos kaposvári vereség.