Országszerte készülnek a pünkösdi hétvégére

by

MegosztásTweet

https://hirado.hu/wp-content/plugins/hms-hirado-covereditor-widgets/common/style/IMG/email-newblue.png

Országszerte készülnek a hosszú hétvégére és a vendégek fogadására. A vendéglátók ugyanis a pünkösdi hétvégét tartják szezonnyitónak. Nyitnak a strandok és a szálláshelyek is. Péntektől pedig újra megnyithattak a budapesti vendéglátóhelyek belső terei, és már az első nap érezhetően nőtt is a forgalom – hangzott el az M1 Híradójában.

Hetek után visszatértek a vendégek a budapesti Nándori Cukrászdába. A belső vendégtér megnyitásával érezhetően nőtt a forgalom.

A hűtőkben torták, ischlerek és sós sütemények várják a vendégeket. Mogyorósi Mariann cégvezető azt mondta: az elmúlt hónapokban a házhozszállítást is elindították, és válság időszakában a korábbinál is szélesebb kínálatot tartottak.

Hónapokig nem flipperezhetett Boglár György. Azt mondta alig várta, hogy újra kedvenc helyén játszhasson.

„Mindenképpen felszabadító érzés, hogy nem kell a lakásban tartózkodni. Végre ki lehet mozdulni egy kicsit” – mondta a férfi.

A budapesti Akácfa söröző a korábbi enyhítésekkel még nem nyithatott ki, mert nincs terasza.

„Ez a forgalmunkon is látszik, lassan térnek vissza csak a vendégek. Szigorú óvintézkedésekkel várjuk őket, ezek betartására a teljes személyzet figyel” – mondta Fazekas András pultos.

A bárpultnál csak egy ember kérhet italt, és az asztalokat is másfél méterre helyezték el egymástól.

Csak néhányan ültek a belső asztaloknál ebben a belvárosi kávézóban. Markella Adél azt mondta, nem szereti a teraszokat, ezért addig várt, ameddig a belső terek is kinyitottak.

A budapesti Anna Café kávézó munkatársai a kényszerszünetet arra használták, hogy felkészüljenek a lehető leggyorsabb nyitásra, amikor az enyhítések megérkeznek. Emellett a menülapot is frissítették: több olyan különlegességgel is készülnek, amelyeket eddig náluk nem lehetett megtalálni.

„Nagyon nagy szeretettel várjuk az új vendégeinket, mert eddig külföldi vendégkörünk volt. Most szeretnénk a magyarokra fókuszálni, és különleges házi süteményekkel várjuk őket, borokkal, koktélkülönlegességgel, kávékelyhekkel” – mondta Hegymegi Fanni, az Anna Cafe menedzsere.

Az egyik budapesti étteremben péntek ebédidőben már több hamburgertál készült,  mint az elmúlt hetekben összesen.

Az idei szezonban a turisták mellett több magyar látogatóra számítanak. A terasz nyitása óta a törzsvendégek mellett új vendégek jöttek, abban bíznak: a belső tér megnyitásával ez tovább erősödik.

„A határok megnyitásával a turisták fele visszatérhet. Bízom benne, hogy ezután a két hónap után egy fellendülés jön, és talán szeptembertől tudjuk hozni a tavalyi számokat” – mondta Pryma Zoltán, a Bestia étterem tulajdonosa, aki hozzátette, hogy élőzenével, háttérzenével, étel-, és italakciókkal készülnek a pünkösdi hétvégére is.

A pénteken életbe léptetett enyhítésekkel Budapest utolérte a vidéki településeket. Ez azt jelenti, hogy a vendéglátásban most már az országban mindenhol azonos szabályok érvényesek. Az enyhítések nagyban segítik, hogy az élet és a gazdaság újrainduljon Magyarországon.

Készülnek a pünkösdi hétvégére

Országszerte készülnek a hosszú hétvégére és a vendégek fogadására. A vendéglátók ugyanis a pünkösdi hétvégét tartják szezonnyitónak. Nyitnak a strandok és a szálláshelyek is. Változik a vasúti menetrend, és elindul a balatoni hajózási szezon is. Mindenütt érvényesek viszont a járvány miatti óvintézkedések.

Zöldre váltott a lámpa – ezzel hivatalosan is megnyitott a Zalakarosi Fürdő, amely két és fél hónap szünet után újra fogad vendégeket. De egyelőre csak a szabadtéri medencéket használhatják.

Novák Ferenc Zalakaros polgármestere jelképesnek nevezte a strand megnyitását, amely már 55 éve része a város életének.

„A szállodák és a különböző szolgáltatók is megnyitottak. Közösen elkezdtük azt a munkát, amelyben különböző szolgáltatásokkal várhatjuk a vendégeket biztonságban Zalakaroson” – mondta.

A járványügyi előírásoknak megfelelően kevesebb vendéget fogadnak a strandon, és folyamatosan fertőtlenítenek. Az óvintézkedések betartása mellett is több, mint 3000 fürdőzőt várnak. A jegyárak nem változtak.

Országszerte készülnek a vendégek fogadására pünkösdkor.

Ez lesz az első igazi hosszú hétvége idén, hiszen a húsvéti és a május elsejei pihenők alatt otthon maradt az ország.

A harkányi gyógyfürdő a veszélyhelyzet mérséklődésével, valamint a járványhelyzet után ismét megnyitja kapuit.

Több hónap zárvatartás után megérkeztek az első vendégek ebbe a gyulai Komló Hotel. A hosszú hétvégére minden szobát kiadtak, telt ház lesz.

Szász Bence Tihamér, a hotel vezetője az M1 Híradójában elmondta, hogy a három nap alatt maximális telítettséggel működik a szálloda.

„Kétharmad részben félpanziós ellátásra foglaltak, egyharmad pedig csak reggelit igényelt. Nagyon vegyes a vendégek összeállítása, családok is vannak de párok is, fiatalok is idősek is, főként vidékről” – mondta.

Sokan keresik fel a Balatont

A Balaton továbbra is népszerű úti cél. Sokan turisztikai szezonnyitóként tekintenek a mostani hosszú hétvégére.

„Németországból érkeztem haza, és egy havi szabadságomat töltöm, amit már nagyon vártam, hogy ez a vírusos időszak egy kicsit oldódjon, és nyissanak itt az üzletek és egyéb. Imádom a Balatont” – mondta Sidlóczki Lászlóné.

Egyelőre csak üresen állnak a hajók a kikötőben, de már nem sokáig.

Pünkösdkor indul a 174. balatoni hajózási szezon.

Menetrendszerinti és sétahajók is indulnak a legnagyobb kikötőkből. A komp Szántód és Tihany között 40 percenként jár a hétvégén.

„A négy legforgalmasabb útvonalon közlekednek majd a menetrendi hajók így a Siófok-Balatonfüred, Tihany, Balatonboglár-Révfülöp, Fonyód-Badacsony és Balatonmáriafürdő-Balatongyörök útvonalakon, jellemzően napi négy járatot indítunk mindkét oldalról, Balatonmáriafürdő és Balatongyörök között napi 3 járattal indulunk. Sétahajózás szolgáltatás is elérhető lesz, 9 kikötőből” – emelte ki  Dónucz László, a Balatoni Hajózási Zrt. értékesítési- és forgalmi igazgatója.

Változik a vasúti közlekedési rend is. Május 31-én az ünnepnapra, június elsején a vasárnapra, 2-án már a szokásos munkanapra érvényes menetrend szerint járnak a vonatok.

MegosztásTweet

https://hirado.hu/wp-content/plugins/hms-hirado-covereditor-widgets/common/style/IMG/email-newblue.png