KORONAVÍRUS
Június közepétől enyhébbek lesznek a járvány miatt elrendelt szabályok Ausztriában
Június közepétől enyhébbek lesznek a koronavírus-járvány kapcsán bevezetett szabályok – jelentette be Sebastian Kurz kancellár péntek délután Bécsben.
Ezt ne hagyja ki! A járvány ideje alatt mostantól minden előfizetőnk díjmentesen, ajándékként kapja a nyomtatott újság mellé lapunk digitális számát. Ide kattintson!
„Jó úton vagyunk” – mondta Kurz. A kancellár köszönetet mondott a lakosságnak, mint fogalmazott: az emberek sok áldozatot hoztak azért, hogy ilyen jelentős mértékben sikerült lassítani a járvány terjedését. Ismertette, hogy az utóbbi napokban, hetekben kimagaslóan alacsonnyá vált a fertőzés; egy nap alatt ötvennél is kevesebben fertőződnek meg koronavírussal.
Hangsúlyozta: a jó eredménynek köszönhetően újabb lépést tehetnek a „normalitások” felé. A következő szakasz mottója pedig: „kevesebb szabály, több egyéni felelősség”.
A kormányfő kifejtette, hogy a szájmaszk viselését sokan idegennek érezték, most azonban arra is lehetőség van, hogy lépésről lépésre kevesebbet viseljük azt – szögezte le. Kifejtette: június 15-től csak három területen lesz kötelező a szájmaszk viselése: a tömegközlekedési eszközökön, az egészségügyi területeken, így például a gyógyszertárakban, és olyan szolgáltatások igénybe vételekor, ahol nincs lehetőség az egy méteres távolság betartására. Példaként említette Kurz a fodrászatokat, illetve a vendéglátásban dolgozókat. A korábbiakkal ellentétben nem lesz kötelező a szájmaszk a kereskedelemben és az iskolákban, illetve a vendéglátásban és a turizmusban a vendégek számára. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy ajánlott felvenni a szájmaszkot azokban a helyiségekben, ahol zsúfoltság van.
Dosszié
Járvány Az Egyesült Államok megszüntet minden kapcsolatot a WHO-val
Karácsonyék nem mondtak igazat a Soros támogatásról
Áprilisban összesen 197 autót gyártottak Nagy-Britanniában
További cikkek a dossziéban
A vendéglátásban is lesznek enyhítések, így az éttermek, a jelenlegi 23 óra helyett, éjjel egy óráig is nyitva tarthatnak. Az asztalok között továbbra is legalább egy méter távolságnak kell lennie, egy asztalnál viszont négynél többen is ülhetnek; a vendéglátós, illetve a vendégek dönthetik el, hányan foglalhatnak helyet az egyes asztaloknál. Kurz arról is szót ejtett, hogy folyamatosan kapcsolatban állnak a tartományi vezetőkkel, és ha ismét növekedne a vírus terjedésének mértéke, helyi szinten is elrendelhetik az újbóli szigorításokat. Ne éljenek tévedésben, a vírus nem múlt el, ezért mindenkit óvok a könnyelműségtől – szögezte le a kancellár.