Felszámolja a munkahelyeinek 10 százalékát a Renault
by Botos TamásSzavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!
A következő három évben 2 milliárd eurót spórolna a Renault azzal, hogy felszámolja a munkahelyeinek 10 százalékát, mintegy 15 ezer álláshelyet. A francia autógyár pénteken tette volna közzé tervét, de az idő előtt kiszivárgott, így csütörtök este bemutatta azt a szakszervezeteknek. A cég szerint Franciaországban 4600 álláshelyet szüntetnek meg úgy, hogy nem lesznek elbocsátások. A nyugdíjba vonulók munkahelyeit nem töltik majd fel, illetve "önkéntes" távozókkal kalkulálnak.
A vezető szakszervezeti erő azt kéri a Renault-tól, hogy most már tényleg kezdjenek el tárgyalni, mert eddig ezt nem tették. Így tudnánk megvitatni a lehetőségeket, szociális szempontokat is vizsgálva, mert erről addig nem volt szó, hiszen ez nem csak annyi, hogy most elbocsátanak 4600 embert,
mondta Guillaume Ribeyre, az autógyár szakszervezeti képviselője az Euronewsnak.