Spanyolországban egy nap alatt 187-en fertőződtek meg
by MTISpanyolországban 187-en fertőződtek meg az új koronavírussal egy nap alatt, a regisztrált esetek száma elérte a 238 564-et - közölte a spanyol egészségügyi minisztérium pénteken.
Az összesítés szerint a fertőzést 51 482 egészségügyi dolgozó kapta el, az utóbbi egy hétben 22-en.
A járvány során eddig 27 121-en hunytak el, számuk 39-cel emelkedett az elmúlt hét napban.
Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója napi sajtótájékoztatóján elmondta: egy nappal ezelőtt mindössze két halálos áldozatról érkezett jelentés.
Jövő hétfőn az ország 70 százalékán érvénybe lép a járványügyi korlátozások enyhítésének újabb, már kettes fázisa. Ebben a szakaszban létszámkorlátozással megnyithatnak a bevásárlóközpontok, az éttermek zárt részei, a mozik és a tengerpartokon ismét lehet strandolni.
Továbbra is a szigorúbb, egyes fázisban marad a madridi autonóm közösség, Katalónia több területe, például Barcelona és térsége, valamint Kasztília és León nagy része.
A lazítások utolsó, hármas fázisát kezdheti meg a következő héten a Kanári-szigetek közül El Hierro, La Gomera és La Graciosa, illetve a Baleár-szigetek közül Fromentera. Már engedélyezik az éjszakai szórakozóhelyek kinyitását, de harmadannyi vendéggel mint egyébként, és ugyanilyen arányban fogadhatják újból vendégeiket az edzőtermek. A lakhely szerinti megyét ebben a fázisban sem lehet elhagyni.
Június 6-ára tervezik megnyitásukat a legnagyobb madridi képtárak, a Prado, a Thyssen-Bornemisza és Zsófia királyné Múzeum, de csökkentett látogatószám és speciális higiéniai előírások mellett.
Kötelező lesz a szájmaszk viselése és a kézfertőtlenítés. Az információs pultok elé átlátszó műanyag lapok kerülnek a dolgozók védelmében, akinek testhőmérsékletét rendszeresen mérni fogják. Külön figyelnek arra, hogy a termekben sehol ne alakuljon ki tumultus. A tervek szerint az óvintézkedések szeptember közepéig maradnak érvényben a múzeumokban.
Spanyolországban március 15-e óta van hatályban szükségállapot a koronavírus-járvány miatt, egyelőre június 7-ig. Az elrendelt korlátozásokat június végéig tervezik feloldani országszerte, a külföldi turistákat júliustól fogadná újra az ország, amennyiben a fertőzések száma továbbra is a megfelelő mértékben csökken és nem alakulnak ki nagyobb járványgócok.
MTI