Az újabb PS4-játékoknak már automatikusan futniuk kell PlayStation 5-ön is
by GucsNyáron új szabályt vezet be a Sony, ami közvetlenül hatással lehet több stúdió munkájára is.
Elvileg mindkét újgenerációs konzol, tehát a PlayStation 5 és az Xbox Series X is képes lesz majd futtatni régebbi játékokat a visszafelé kompatibilitásnak hála. Most pedig úgy tűnik, hogy a Sony már jó előre egy fontos lépést akar tenni annak érdekében, hogy néhány készülő PS4-es játék gond nélkül elinduljon az új masinán.
A hírek szerint ugyanis a Sony értesítette a PlayStation 4-re fejlesztő csapatokat, hogy július 13-tól kezdve minden ellenőrzésre beküldött játéknak automatikusan kompatibilisnek kell lennie a PlayStation 5-tel. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a játéknak a következő generációs konzolon is gond nélkül mennie kell, illetve természetesen ugyanazokat a funkciókat szükséges tartalmaznia, mint PlayStation 4-en.
Persze azért nem olyan szigorú a rendszer, hiszen például a megjelölt időpont előtt beküldött játékok esetében a patcheknek és esetleges remastereknek nem muszáj kompatibilisnek lenniük a PS5-tel, habár erősen ajánlott. Egyelőre nem tiszta, mennyire fog működni ez az egész a gyakorlatban, de logikus lépésnek tűnik, tekintve, hogy a generációváltás küszöbén állunk.
Szerintetek szükség van erre a változtatásra?