Június közepétől kevesebb helyen kell szájmaszkot viselni Ausztriában
by MTIJúnius közepétől enyhébbek lesznek a koronavírus-járvány kapcsán bevezetett szabályok - jelentette be Sebastian Kurz kancellár péntek délután Bécsben.
Jó úton vagyunk
- mondta Kurz. A kancellár köszönetet mondott a lakosságnak, mint fogalmazott: az emberek sok áldozatot hoztak azért, hogy ilyen jelentős mértékben sikerült lassítani a járvány terjedését. Ismertette, hogy az utóbbi napokban, hetekben kimagaslóan alacsonnyá vált a fertőzés, egy nap alatt ötvennél is kevesebben fertőződnek meg koronavírussal.
Hangsúlyozta, hogy a jó eredménynek köszönhetően újabb lépést tehetnek a "normalitások" felé. A következő szakasz mottója pedig:
kevesebb szabály, több egyéni felelősség.
A kormányfő kifejtette, hogy a szájmaszk viselését sokan idegennek érezték, most azonban arra is lehetőség van, hogy lépésről lépésre kevesebbet viseljük azt - szögezte le. Kifejtette, hogy június 15-től csak három területen lesz kötelező a szájmaszk viselése: a tömegközlekedési eszközökön, az egészségügyi területeken, így például a gyógyszertárakban, és olyan szolgáltatások igénybe vételekor, ahol nincs lehetőség az egy méteres távolság betartására.
Példaként említette Kurz a fodrászatokat, illetve a vendéglátásban dolgozókat. A korábbiakkal ellentétben nem lesz kötelező a szájmaszk a kereskedelemben és az iskolákban, illetve a vendéglátásban és a turizmusban a vendégek számára. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy
A vendéglátásban is lesznek enyhítések, így az éttermek, a jelenlegi 23 óra helyett éjjel egy óráig is nyitva tarthatnak. Az asztalok között továbbra is legalább egy méter távolságnak kell lennie, egy asztalnál viszont négynél többen is ülhetnek
A vendéglátós, illetve a vendégek dönthetik el, hányan foglalhatnak helyet az egyes asztaloknál. Kurz arról is szót ejtett, hogy folyamatosan kapcsolatban állnak a tartományi vezetőkkel, és
Ne éljenek tévedésben, a vírus nem múlt el, ezért mindenkit óvok a könnyelműségtől - szögezte le a kancellár.