Képes-e Brüsszel válságot kezelni?

Ennek a cikknek a megírásakor még nem ismert, hogy az Európai Bizottság pontosan milyen javaslattal áll elő a válságkezelési alappal kibővített hétéves költségvetésre vonatkozóan. A konkrét javaslattól függetlenül azonban egyértelmű, hogy az Európai Egyesült Államok hívei előre nem látható esélyt és érvrendszert kaptak ahhoz, hogy céljaikhoz közelebb kerülhessenek.

Érdemes különválasztani a koronavírus-járvány előtti és utáni időszakot. Februárban megszakadt a következő többéves költségvetésről szóló tárgyalási folyamat. Ennek során – a költségvetés szempontjából a Brexit miatti bevételkieséssel súlyosbított helyzetben – a fő kérdés az volt, hogy a tagállamok nemzeti jövedelmük mekkora részét fizessék be a közös kasszába. A törésvonal a nagyobb szolidaritást számonkérő felzárkózó országok és a „fukar” gazdagok között húzódott. Az előbbiek azt vetették az utóbbiak szemére, hogy szűkmarkúak, és egyébként is önző módon olyan politikát (klíma, migráció, kutatás-fejlesztés) akarnak a közösből támogatni, amely számukra prioritás. Mindezt a hagyományos támogatási területek (kohézió és agrárium) rovására. A vitában a déli és a később csatlakozó közép- és kelet-európai tagállamok állnak szemben az északiakkal.

Ahogy a koronavírus minden előzetes forgatókönyvet felülírt, a költségvetésről szóló vitával is ez történt. A világjárvány és a nyomában fellépő gazdasági válság aszimmetrikus módon érte a különböző tagállamokat, és a védekezés hatékonyságában is voltak lényeges különbségek.

A lakosság körében csúcsokat dönt a kiábrándultság, ami már az unió egészét, de legalábbis az eurózóna jövőjét fenyegeti.

Ahhoz, hogy a déliek elvárásának az EU megfeleljen,

A közös adósságvállalást megtestesítő eurókötvények kibocsátásától leghevesebben a németek és a hollandok zárkóztak el. Ehelyett az eurózóna tagjai április folyamán egy olyan 540 milliárdos válságkezelési csomagot fogadtak el, amelyből kedvezményes kamatozású hitel formájában lehet segítséget kapni. Ezt követően a bizottság szintjén merült fel, hogy az „újjáépítést” kössék össze a költségvetéssel, és annak összegét toldják meg mintegy 1000-1500 milliárd euróval. Mivel az EU költségvetési mozgástere korlátozott, ezt az összeget az EB a pénzpiacokról vehetné fel, amihez a közös költségvetés biztosítaná a fedezetet. Soros György és a spanyol kormány állt elő az örökjáradék-kötvények ötletével, amelynek lényege, hogy a tőkét nem, de a kamatot az idők végezetéig kell fizetni.

Ez a javaslat egyelőre nem aratott osztatlan sikert. Egy ilyen korlátlan időtávra való elköteleződés nem érdekük az északi országoknak sem, mert attól tartanak, hogy a déliek terheinek átvállalásából később automatizmus lesz. Ezzel, illetve a német alkotmánybíróságnak az Európai Központi Bank kötvényvásárlását bíráló határozatával magyarázható az a német szempontból meglepő – a franciákkal közös – javaslat, hogy a bizottság vonjon be 500 milliárd euró kedvező kamatozású forrást, és ebből támogassa az érintetteket. Azt, hogy Angela Merkel szakított a korábbi merev német elutasító állásponttal, a Politico egyenesen úgy értékelte, hogy a gesztussal beírta magát az EU történetének legnagyobbjai közé.

Ha Brüsszel a válságkezelésre felvett hitel törlesztőrészleteit a költségvetésből fizetné, az a programok finanszírozásának csökkenésével vagy több befizetéssel járna. Minden olyan finanszírozási döntés, amely a közös adósságvállalásról és az ideológiavezérelt „jogállamisági” feltételekről szól, az Európai Egyesült Államok irányába tett lépés. Érdemes alternatívákban is gondolkodni, és válságkezelés ürügyén nem újabb válságokat kockáztatni.