https://www.napi.hu/fototar/fototar/201905/orig/image1558099354.jpg/780/

Eredményt hirdettek az MVM Edison startup versenyen

Indukciós rollertöltő, digitális malacpersely és a megújuló energia közösségi finanszírozását lehetővé tevő megoldás nyerte az MVM Edison 2020 startup versenyt.

by

Az MVM csoport pénteki tájékoztatása szerint idén negyedszer rendezték meg a versenyt, amelyre a várakozásokat meghaladó számú, 220 pályázat érkezett a február végi határidőre.

A kezdeményezés a jövő ígéretes és egyben piacképes fejlesztéseit kívánja felkutatni, idén több új kategóriában is várták a jelentkezőket. A jövő energetikáját meghatározó innovációk mellett a jövő otthonaira, városaira, a digitális infrastruktúrára, illetve a fintech megoldásokra vonatkozó innovációkkal is nevezhettek a fejlesztők. Szakmai zsűri választotta ki a legjobb hét pályázó csapatot, ők vehettek részt a második forduló többhetes online képzési programján - írta az MTI.

A hét döntős csapat bemutatójának eredményeképpen az első helyezett a Rollin Technologies lett az innovatív rollertöltővel, a csapattagok hárommillió forint támogatást kaptak. A második helyen a PiggyBanx csapat végzett a virtuális malacpersellyel, ők kétmillió forint támogatást nyertek el. Harmadiknak a Solar DAO csapatát választotta a zsűri, a megújuló energia közösségi finanszírozását lehetővé tevő megoldást egymillió forinttal jutalmazták.

A nyertes csapatok részt vehetnek a Lisszabonban megrendezendő Web Summit 2020 rendezvényen, illetve egyéves LinkedIn Premium Business előfizetést is kapnak. Az első három helyezettnek lehetősége lesz, hogy akár 50 millió forint értékű befektetéshez jusson az MVM Csoporttól.