Szívómotor a csúcson: V8, 464 lóerő, 45 millió forint

by

Ha már az LFA megismétlésre a hisztérikusan pörgő V10-zel nincs is remény, a Lexus elhozott hazánkba egy másik álomautót.

Brüsszelből nemcsak ezermilliárdok érkeznek hazánkba EU-támogatásként, de néha egy álomautó is. A Toyota európai központjából jutott el két Lexus LC 500 kabrió a magyarországi Lexus-márkakereskedésekbe. Az egyik narancssárga és fekete belsős, a világos bőrbelsővel, sötétkék tetővel és kasmírkék fényezéssel feldobott autó a 45 millió forintba kerülő Limited Edition kiadás. Mivel a felszereltség teljes, a Limited Edition gyakorlatilag színösszeállításában nyújt többet, mint a „sima” LC Convertible, rongyos 41 millióért.

Lélegzetelállító a dizájn

Elvileg az LC a luxus és a coupé szavakat rejti, az 500 a 4969 köbcentis lökettérfogatra utal. Szívómotort ebben a kategóriában még kevesebbet találni, mint a hétköznapi autók között, pláne hibridhajtás nélkül. Magyarországon 2017 óta nagyjából 30 LC-t értékesítettek a márkakereskedések, igen, kereskedések, mert a budai támaszpont mellett Debrecenben és Szegeden is van, márkaszerviz pedig Halásztelken, Kaposvárott és Monoron is működik.

https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1787.jpg
Ez az első Lexus a mi praxisunkban, amelynek utasterében nincsenek olcsóbb autókba való megoldások. Az LC kupé és a kabrió is lenyűgöző belül
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1881.jpg
Ez a szín csak a Limited Edition LC kabrióhoz választható. 4,7 mp körül van a gyorsulása 0-ról 100 km/órára
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1828.jpg
Októberben futnak be az első LC-kabriók Magyarországra, nem jön sok belőle
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/lc1.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1836.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/lc5.jpg
476 centi hosszú, 192 centi széles és 135 centi magas a lélegzetelállító kabrió
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1877-1.jpg
Ugyanott, a Motomacsi üzemben készül, ahonnan a Lexus az LFA-val ajándékozta meg a világot
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/lc10.jpg
Nyitni 15, zárni 16 másodpercig tart a tetőt. Nem kell hozzá megállni, 50 km/óráig működik
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/lc9.jpg
Nyitni 15, zárni 16 másodpercig tart a tetőt. Nem kell hozzá megállni, 50 km/óráig működik
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1853.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1904.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1786.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1796.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1870.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1863.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1871.jpg
Segítünk, hogy te ne bénázz vele nők előtt: a jobb hátsó lámpában van a csomagtér nyitógombja
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1872.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1842.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1866.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/lc6.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/lc11.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1790.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1788.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1888.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/lc14.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1780.jpg
Jelképes 2+2 üléses autó lábtere, bankkártyát is nehéz leejteni a vezetőülés mögé
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1785.jpg
Angolul a fényezés neve structural blue, de a fényezés felépítésére utaló strukturális kék rosszul hangzik, ezért lett kasmírkék a fantázianeve
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1791.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1792.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1797.jpg
Fedél alatt lakik a tetőmozgatás kapcsolója
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1800.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1804.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1806.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1807.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1809.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1811.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1814.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1816.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1822.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/lc13.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1824.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1837.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1838.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1843.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1892.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1893.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1897.jpg
https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1875.jpg
Csomagtérfedele szélesebb és magasabb is, mint a kupéé, mert kellett a hely négyrétegű vászontetőnek

476 centi hosszú, 192 centi széles és 135 centi magas a lélegzetelállító kabrió. Csomagtérfedele szélesebb és magasabb is, mint a kupéé, mert kellett a hely négyrétegű vászontetőnek. A tető híján romló szilárdságot többek között a hátsó rugótornyokat összekötő, könnyűfém merevítés igyekszik kompenzálni.

2UR-GSE: csak a V8!

Míg a kupéból hathengeres hibrid is választható a mai LS-ből átvett sebességváltós hajtásrendszerrel, a kabrió csak a vastagon nagypályás V8-cal készül. A 2UR-GSE kódjelű nyolchengeres, kicsit eltérő verzióban, már az RC F-ben és a GS F-ben is kitett magáért.

https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1840.jpg
Csak a V8: a kabrióhoz nem kapható a hathengeres benzinesre épülő hibridhajtás. Az eladott kupékban a V6 hibrid és a V8 megoszlása nagyjából 40:60 arányú Magyarországon. Csodaszépek a rugótornyai

Blokkja és hengerfeje is könnyűfémötvözet, szelepvezérlése szívóoldalon elektronikusan, kipufogóoldalon az olajnyomással módosul. 464 lóerős, az 540 Nm nyomatékért percenként 4800-ig kell forgatni, a maximális fordulatszáma kicsivel 7000 felett van. A GT86-hoz hasonlóan itt is kétféle befecskendezést váltogat vagy kombinál a motorvezérlése, van közvetlen és szívócső-befecskendezéses üzeme is, ami megelőzi a szelepkokszosodást.

Jó ebédhez szól a vé-nyolc

Mélyen szívderítő a nyolchengeres motor- és kipufogógangja. Szerencsére nem a végletekig kifinomult Lexus-módra szól, hanem hidegindításkor vérbő hangot ad és benzinigényére abból a kipufogógáz-mennyiségből következtethetünk, amivel két gázfröccsre kisöpörte a kondenzvizet a szalonban álló autó kipufogójából.

A motor szívászaját hanggenerátor továbbítja az utastérbe a műszerfalpanelen keresztül, a motorhangot pedig kipufogószelep erősíti vérpezsdítővé. Zavaró hangoktól nem kell tartani, többek között aktív zajkioltás teszi fülünknek halkabbá a 2+2 üléses kabriót.

https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1856.jpg
40 950 000 Ft az LC 500 Convertible alapára, teljes felszereltséggel. A Limited Edition listaára 45 000 000 forint.

10 fokozat és Torsen-sperr

Nincs elaprózva a sebességváltó sem. Csak automatikus váltó kerülhet a hosszirányban álló nyolchengeres mögé, a sebességváltó tízfokozatú. Ez is az LS-sel közös, akárcsak a GA-L padlólemez (Global Architecture Luxury)

Így működik az LC 500 kabrió tetőmozgatása

Kigyorsításkor a Torsen-rendszerű önzáró differenciálmű segít, a jobban tapadó kerékhez irányítva a nyomatékot a túlpörgőtől, így az LC 500 kabrióban biztosan nem fordul elő veled, hogy csak az ívbelső kerékjáratból ömlik a füst, nem mindkét oldalról. A sperr a barátunk, mert az egyenletes kopáskép elérésében is segít farolgatáskor, amire azonban a tulajok zöme aligha ragadtatja magát a luxuskabrióban.

Kár lenne a gumikért az öntés helyett kovácsolással készülő könnyűfém felniken. A kerékszett a normál kivitelben és a Limited Edition esetében is 21-es, elöl 245/40-es, hátul 275/35-ös gumiabroncsokkal.

Valószínűleg a kettős keresztlengőkaros, igen fejlett futómű sem képes elrejteni, hogy az LC testes autó. Inkább a megboldogult Mercedes SL ügyfélkörének szól, semmint sportautóban gondolkodóknak. A luxusautós kényelmet szolgálja a nyakfűtés a fejtámlák tövéből simogató meleg fuvallatokkal, a szélzúgást átlátszó szélfogó mérsékli.

https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/img_1860.jpg
Segítünk, hogy te ne bénázz vele nők előtt: a jobb hátsó lámpában van a csomagtér nyitógombja, a belső ficakban lévő nyomógomb lesz az

Sajnos az autó kipróbálására nem volt lehetőség, ezért csak egy helyben állva nyithattuk-csukhattuk a négyrétegű szövettetőt. Erre menet közben is képes a hidraulikus tetőmozgatás, 50 km/óráig működik. Kevés nagyobb királyság van négy keréken, mint suhanás közben kitárni az eget szíved hölgye fölé, de a Lexus LC 500 kabrióban ragyogó csillagok híján is te lehetsz a sztár.