Koronavírus? Olyan, mint megmászni a Kilimandzsárót
by tszaAz arsenalos Mikel Arteta után egy újabb Premier League-menedzserről derült ki, hogy átesett a koronavírus-fertőzésen. A Leicester Cityt irányító Brendan Rodgers március második felében, a Premier League felfüggesztése után lett rosszul, írja a BBC.
„Alig tudtam sétálni, arra emlékeztetett, amikor megmásztam a Kilimandzsárót – mondta a 47 éves menedzser, aki 2011-ben, miután a Swansea-val megnyerte a Championship rájátszását, csakugyan megmászta Afrika legmagasabb hegycsúcsát. – Három hétig nem éreztem ízeket és szagokat, az erőm elhagyott. Egy héttel azután, hogy elkaptam, a feleségem is fertőzött lett.”
A Leicester City története során második alkalommal indulhat a Bajnokok Ligájában. Erre minden esélyük megvan, jelenleg a harmadik helyen állnak, nyolc pont az előnyük a már nem BL-helyen álló ötödik Manchester Uniteddel szemben. A Liverpoolt Jürgen Klopp előtt vezető észak-ír edző erről azt mondta, hogy megtették az út kétharmadát, és nem látja okát, miért ne teljesülhetne be az álmuk.
Everton–Liverpool semleges stadionban?
A bajnokságot 25 ponttal vezető, lényegében bajnoknak tekinthető Liverpoolnak a brit rendőrség szerint semleges pályán kellene játszania azt a mérkőzést, amelyiken várhatóan 30 év után megszerzi az újabb bajnoki címét, írja az MTI.
A Premier League küzdelmei a koronavírus-járvány miatt száz nap után, június 17-én folytatódnak, ekkor a második helyen álló címvédő Manchester City az Arsenalt fogadja, és ha vereséget szenved, akkor a 25 pontos előnnyel vezető Liverpool három nappal később az Everton elleni városi derbin szerezheti meg fennállása első Premier League-győzelmét.
Ha a döntés a következő körre maradna, akkor a hatóságok azt szeretnék, ha Jürgen Klopp csapata a következő fordulóban a Crystal Palace ellen is semleges stadionban játsszon.
A Premier Legaue csapatainak 9-10 meccset kell még játszaniuk.