A Puskás megint legyőzné otthon a Fradit: “Remélem, hogy jól tudjuk újrakezdeni a bajnokságot”
by csakfoci.huA Puskás Akadémia kapusa, Hegedüs Lajos szerint magukra kell koncentrálniuk, és akkor biztosan jó mérkőzést fognak játszani a címvédő ellen.
A Ferencváros két korábbról elhalasztott bajnokit követően ezúttal a Puskás Akadémia otthonába látogat, amely az újraindulást követően az első találkozót játssza. A Fradi nem őriz jó emlékeket a felcsútiak elleni idénybeli mérkőzésekről, hiszen Lovrencsicsék előbb idegenben kikaptak 4-1-re, majd a Groupama Arénában kétgólos előnyt követően veszítettek két pontot. A tavaly augusztusi mérkőzésről a Puskás Akadémia kapusa, Hegedüs Lajos emlékezett vissza a klubhonlapon.
– Emlékezetes mérkőzésre sikeredett, jó érzés volt a 200. meccsemen ilyen jó eredményt elérni, de az is csak egy mérföldkő volt, ami már történelem – idézte fel a 4-1-es találkozót a hálóőr. – Remélem, hogy hétvégén jól tudjuk újrakezdeni a bajnokságot, ez nagyon fontos lesz. Puskás-játékosként ez volt a legemlékezetesebb meccsem, magabiztos játékkal tudtunk nyerni, de hozzáteszem, hogy vertük már meg a Ferencvárost máskor is hazai pályán. Vannak szép emlékek, reméljük ezt a hétvégén folytatni fogjuk.
A kapus az Üllői úti meccsel kapcsolatban elmondta, nagyon nagy dolog volt a Puskástól, hogy kétgólos Fradi-vezetés után visszajött a meccsbe, de akár fordíthattak is volna.
– Remélem, most nem adunk ilyen előnyt a Fradinak, mert az akár végzetes is lehet. Visszatérhetnek a nézők, biztos, hogy így jobb hangulatú mérkőzés lesz, előhoz mindenkiben plusz motivációt, ami esetleg egy zártkapus meccsen nincsen. A Fradi ugyanazt fogja játszani, amit eddig is, nekünk is a saját játékunkat kell játszani, magunkra kell koncentrálni és akkor jó mérkőzés lesz – zárta a nyilatkozatát a kapus.