Az első negyedévben 0,4 százalékkal nőtt a horvát gazdaság
by MTI– közölte első gyorsbecslése alapján a horvát statisztikai hivatal pénteken.
Ez a huszonharmadik negyedév, amelyikben nőtt a GDP Horvátországban, az előző negyedévben 2,5 százalékos volt a gazdasági növekedés. Ezt megelőzően a leglassabban 2014-ben nőtt a gazdaság teljesítménye, amikor éves összehasonlításban mindössze 0,2 százalékkal bővült.
A kiskereskedelmi forgalom 7 százalékkal csökkent márciusban, ami a legtöbb 2010 óta. Az ipari termelés ötödik hónapja csökken, márciusban csaknem 5 százalékkal zsugorodott. Az export 3 százalékkal, az import 5,8 százalékkal esett vissza az első negyedévben.
A végső fogyasztás 0,7 százalékkal nőtt éves szinten, lassabban, mint az ezt megelőző negyedévben, amikor 4 százalékos volt a növekedés. Nőtt az állam fogyasztása, éves szinten 4,8 százalékra, amely az előző negyedévben még 3,5 százalék volt.
A beruházások 3,1 százalékkal nőttek éves szinten, lassabban, mint az előző negyedévben, amikor 4 százalék.
A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az első negyedévben 1,2 százalékkal csökkent a GDP az előző negyedévhez képest, míg éves szinten 0,3 százalékkal nőtt. Elemzők szerint a második negyedévben erőteljes gazdasági visszaesés várható, amelyet recesszió követ.