Tarsoly Csaba titkárának csak a nevét nem lett volna szabad közzétenni – mondta ki az Alkotmánybíróság

A Quaestor-botrány főszereplőjének személyi titkára mindenkit beperelt, aki írt róla. Minden pert elveszített. Az Alkotmánybíróság is csak egy dologban adott neki igazat: a nevét nem kellett volna közölniük a lapoknak. Igaz, emiatt megsemmisített hat kúriai ítéletet.

Annak idején a hvg.hu is beszámolt arról, hogy a befektetőknek több milliárdos kárt okozó Quaestor-csoport tulajdonosának közvetlen munkatársát az ügyészség ki sem hallgatta a vizsgálat során, pedig sok mindent tudhatott. A Miniszterelnökségről került az egyebek között pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó céghez, és az ügyről tudósító média azt sem mulasztotta el megemlíteni, hogy a súlyos csalássorozat ügyében vizsgálatot folytató ügyészség legfelső vezetőjének, Polt Péter legfőbb ügyésznek a lányával járt akkoriban.

M. Zoltán emiatt indított pereket: szerinte ő magánember, nem közszereplő, a büntetőügynek nem részese, és senkinek semmi köze a korábbi munkahelyéhez és a magánéleti kapcsolataihoz. A pereket sorra elveszítette, mert végül a Kúria is mindegyik esetben kimondta: nagy port felvert, közérdeklődésre számot tartó ügyről volt szó, amelyben a tömegeket becsapó cég vezetőségéhez kötődő ember magánéleti adatait is jogos nyilvánosságra hozni. Ő viszont úgy vélte, hogy a sajtószabadság nem okozhat neki aránytalan sérelmet, ezért fordult az Alkotmánybírósághoz.

A testület az érvelés nagy részével nem értett egyet. A jelentős részben egyező hét határozat szerint jogosan mondták a bíróságok, hogy egy ilyen súlyú bűnügyben indokolt lehet személyes adatok közlése, éppen mert a panaszos volt munkahelyén és családi kapcsolatán keresztül kapcsolatba hozható a kiemelt közérdeklődésre számot tartó üggyel. Az egyik ítélet szerint például „a legfőbb ügyészhez vezető magánéleti kapcsolata olyan, a tárgybeli közügyet érintő személyes adat, amelyek nyilvánosságra hozatala az érintett közügy megvitatása érdekében nem tekinthetők sem önkényesnek, sem szükségtelennek, sem pedig indokolatlannak”. Arra is indokoltan hivatkoztak az elutasító ítéletek, hogy az a tény, hogy a panaszos korábban a Miniszterelnökségen dolgozott, még a Hivatalos Értesítőben is megjelent annak idején.

Egyedül azt marasztalta el az Ab, hogy a panaszos teljes nevét is mindenütt közölték, sőt egy tévében a fotóját is. Ez már nem volt indokolt az alkotmánybírák szerint, mert a név önmagában nem tett hozzá az információhoz. Ezért – és csak ezért – semmisítettek meg hét kúriai ítéletből hatot, bár a Kúriának csaknem minden másban igazat adtak. (A hetedik ügyben a név nyilvánosságra hozatala nem szerepelt.)

Az Ab határozatának indoklása kimondja: „Önmagában a köz kíváncsisága, pletykaéhsége nem alapozza meg egy kérdés közérdeklődésre számot tartó jellegét.” De ha egy ügy tényleg kiemelt közérdeklődésre tarthat számot, akkor a véleménynyilvánítás joga érdekében a nem közszereplő magánszférájához való jogát is lehet alkotmányosan korlátozni, akár „családi kapcsolatai vonatkozásában is, amennyiben a közvélemény tájékoztatása feltétlenül szükséges és a nyilvánosságra hozott adat a nem közszereplő magánéletének egy konkrét, kizárólag a közérdeklődésre számot tartó ügyhöz kapcsolódó adekvát részlete”.