Halálra rázott az áram egy csecsemőt Nyíregyházán

by

Szakszerűtlenül vezette be az áramot a lakásában egy nyíregyházi férfi, mellyel egyéves gyereke halálát okozta. Az ügyészség gondatlanságból elkövetett gyilkosság miatt emelt vádat az apa ellen.

A 38 éves férfi élettársával és kilenc gyerekével 2017-ben költözött be egy nyíregyházi kertes házba. A házban nem volt áram, és a villanyóra is le volt szerelve.

A férfi 2019 júniusában

Ehhez a ház körül talált maradék drótokat és vezetékeket használta fel úgy, hogy az összekötéseket, a fémvezetékek két szálának összesodrásával oldotta meg, majd a toldásokat nem szigetelő szalaggal, hanem a csomagok lezárására szolgáló műanyag szalaggal tekerte körbe. A vezetékeket a lakásban a földön vezette.

A férfi tudta, hogy amit tett, szakszerűtlen és életveszélyes, és azt is, hogy a vezetékrendszer olyan biztosítékkal sem rendelkezik, mely veszély esetén kioldana, de nem foglalkozott vele.

Július 10-én délután a férfi és 1 éves gyereke a ház hátsó szobájában volt.  A csecsemő a földön játszott, miközben a kötésnél

Az ügyészség a férfi számára felfüggesztett fogház kiszabását javasolta.