Szigetvári műhiba: hiányzó felirat miatt cserélhették össze a sóoldatot a fertőtlenítővel
by hvg.huAz áldozat felépülhet, de maradandóak lehetnek a sérülései. A felelősöket elbocsátották.
Megvan az esélye a túlélésre annak a nőnek, aki válságos állapotba került, mert a műtéte során súlyos hibát követtek el a Szigetvári Kórházban. A műhiba miatt azonban maradandó szervi és lelki sérüléseket szenvedhetett – számol be az ATV.
A 42 éves nőn néhány napja egy nőgyógyászati beavatkozást végeztek, aminek során a feltárt szakaszt nem sóoldattal, hanem erős fertőtlenítőszerrel mosták át, mert előzőleg összecserélhettek két üveget. A nőt válságos állapotban az egyik pécsi klinikára szállították, azóta is az intenzív osztályon kezelik.
A beavatkozást az ATV szerint nem a központi, hanem az úgynevezett kisműtőben végezték. Oda nem akarták levinni a 8 literes fertőtlenítős flakont, ezért egy keveset átöntöttek belőle egy üvegbe, de nem írtak rá hogy mi van benne. Így keveredett a sóoldatok közé. Az olyan aldehid fertőtlenítőszereket, amilyen ez is volt, általában a műtők fertőtlenítésére és a műtéti eszközök sterilizálásánál szokták használni.
Felfüggesztették, majd el is bocsátottak azt a két dolgozót, akik felelősek lehetnek a történtekért – értesült az ATV Híradó. Egyikük a történtek után összeomlott, őt kórházban kezelik.
A rendőrség továbbra is ismeretlen tettes ellen nyomoz, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt.