https://nepszava.hu/i/16/9/1/1275908.jpg
illusztráció
Fotó: Erdős Dénes / Népszava

Hat embert állított elő a rendőrség a Mi Hazánk demonstrációján

by

Ennek oka, hogy a gyűlésen részt vevő személyek közbiztonságra különösen veszélyes tárgyakat vittek magukkal.

Csütörtök délután az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) Dohány utcai székháza előtt tartott demonstrációt Toroczkai László pártja, a Mi Hazánk Mozgalom, amelyet a Deák Ferenc téri kettős gyilkosság után hirdettek meg. Az ORÖ épülete elől, illetve annak közvetlen közeléből hat embert állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt – írja a hvg.hu a rendőrség tájékoztatása alapján.

A rendőrség azt írta a portál érdeklődésére, hogy az intézkedés konkrét oka az volt, hogy

„a gyűlésen részt vevő személyek közbiztonságra különösen veszélyes tárgyakat (kést, gázspray és köveket) tartottak maguknál. A rendőrség a hat előállított személyt gyanúsítottként hallgatta ki, akik szabadlábon védekeznek”.

Novák Előd, a párt alelnöke már a helyszínen bejelentette, hogy a rendőrség ellene, illetve több párttársa ellen feljelentést tett. A résztvevők később a késelés helyszínére, a Deák térre vonultak. A két halálra késelt fiatal egyike Újpest-szurkoló volt: a demonstráció szervezésében szurkolói csoportok is részt vettek.  

A rendőrség azt is közölte, hogy szabálysértés elkövetése miatt 34 embert jelentettek fel.

„A feljelentett személyek között voltak olyan személyek is, akiket a rendőrség több szabálysértés elkövetése miatt is feljelentett. Helyszínbírság kiszabására nem került sor”

– közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

https://nepszava.hu/i/10/12/0/1275909.jpg
Novák ElődFotó: Erdős Dénes / Népszava
https://nepszava.hu/i/10/12/0/1275909.jpg
Novák ElődFotó: Népszava / Erdős Dénes

A rendőrség a megmozdulást nem engedélyezte, álláspontjuk szerint az gyűlésnek számított, ezért korábban tájékoztatták a párt tisztségviselőit a veszélyhelyzetben, mint különleges jogrendben a rendezvényekre vonatkozó hatályos szabályozásról. A Mi Hazánk mégis megtartotta a demonstrációt, amelyhez később számos újpesti és ferencvárosi ultra csatlakozott. Erről képgalériánkat itt tudják megnézni.

A hatóság arról is tájékoztatott, hogy csütörtök este fél tízkor a Nyugati térről is előállítottak két férfit. Őket – a korábbi rendezvénnyel szoros összefüggésben – csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszakkal gyanúsítják, mivel négy férfit bántalmaztak, akik közül az egyik könnyű sérülést szenvedett. A két férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették őket.