A veszélyhelyzet alatt kevesebb volt a baleset, de több a gyorshajtás
by MTIMegosztásTweet
Idén eddig hatvannal kevesebben haltak meg a közutakon, mint az elmúlt év azonos időszakában, ugyanakkor a gyorshajtás miatt bekövetkezett balesetek aránya nőtt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata pénteken a police.hu honlapon.
A közleményben azt írták, a koronavírus megjelenésével és a veszélyhelyzet bejelentésével a járműforgalom jelentősen visszaesett Magyarországon, ezzel együtt a közúti balesetek száma is csökkent. Hozzátették, a rendőrök ekkor is jelen voltak a közutakon.
Voltak olyan autósok, akik abban bíztak, hogy ilyenkor nincs ellenőrzés, ezért a gyér forgalomban száguldoztak, érvényes jogosítvány nélkül, de még ittasan is a volán mögé ültek. Egyes kamionsofőrök pedig úgy gondolták, hogy ebben az időszakban bármikor előzhetnek az autópályán – írták. Kitértek arra is, a korlátozások enyhítésével, megszűnésével egyre több jármű és gyalogos jelenik meg az utakon.
„Ne engedjük, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban esetleg felgyülemlett feszültség a közlekedés során csapódjon le! A közutak biztonságát és mások életét veszélyeztetők határozott rendőri fellépésre számíthatnak” – fogalmaztak a közleményben.
A címlapfotó illusztráció.
MegosztásTweet