Kiderült, mennyivel zuhant a üzemanyag-fogyasztás áprilisban
Ahogy arra számítani lehetett, áprilisban még a márciusinál is nagyobb mértékben csökkent a benzin és a gázolaj eladása a hazai töltőállomásokon éves összevetésben.
by Szász PéterÁprilisban mintegy 109 millió liter benzin és kicsivel több mint 233 millió liter gázolaj fogyott a hazai töltőállomásokon. Ez a mennyiség a benzin esetében 33, a gázolajnál pedig 22 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss adataiból.
Miután már márciusban is 12, illetve 7,5 százalékkal esett vissza a forgalom, az első négy hónap adata nem túl rózsás: benzinből több mint 9, gázolajból pedig csaknem 6,5 százalékkal fogyott kevesebb.
Az idén eltankolt benzin mennyisége nagyságrendileg annyi, mint 2017 hasonló időszaki adata, a gázolaj esetében pedig a 2018-as szintre lökte a vírus a fogyasztást.
Forrás: NAV (Napi.hu-gyűjtés)
A csökkenő kereslet nemcsak az üzemanyagok forgalmán, hanem egy tágabb halmazban, a szabadforgalomba kerülő üzemanyag mennyiségén is meglátszik. Ebben benne van a fuvarozókhoz, mezőgazdasági termelőkhöz közvetlenül kerülő üzemanyag mennyisége is.
Mivel ez a szállítások függvényében hektikusan változik, érdemes éves gördülő összeggel (az utolsó és az azt megelőző 11 hónap adata) számolni. Ebből kiderül, hogy a benzinből utoljára a 2018 júniusában záródó évben, gázolajból pedig tavaly februárban zárva volt kisebb a kereslet.
Ezekből az adatokból az látszik, hogy a vírus egyelőre nem okozott évtizedes törést az üzemanyag-forgalomban, most sok múlik azon, hogy milyen gyorsan áll talpra a gazdaság, illetve, hogy lesz-e második hulláma a járványnak.
Áprilisban már az államkasszába is kevesebb jövedéki adó folyt be az üzemanyagokból, mint egy évvel korábban (58,1 milliárd forint helyett 54,7 milliárd), azonban az első négy hónap adata még mindig minimális növekedést mutat: 201,7 milliárd forint szemben az egy évvel korábbi 201,4 milliárddal.