Online és helyben is lehet strandbelépőt váltani Budapesten
by MTIMegosztásTweet
A 2020. május 30-án, illetve június 15-én újranyitó fővárosi strandokra a helyszínen is lehet belépőket váltani az online értékesítés mellett – közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. pénteken az MTI-vel.
Felidézik: a 2020. május 21-én tartott sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a korlátozott befogadóképesség és az érintésmentes bejutás érdekében a strandbelépőket kizárólag online lehet megvásárolni. Az utóbbi napokban azonban a társaság felülbírálta a korábbi döntését.
Ehhez hozzájárult, hogy tárgyalásokat kezdeményeztek a Nemzeti Népegészségügyi Központtal a strandfürdők egyidejű befogadóképességéről, és bár a strandok továbbra is korlátozott kapacitás mellett üzemelhetnek, az új irányelv megengedőbb, az egységek befogadóképességének 50 százalékáig bemehetnek a fürdővendégek – írják a közleményben.
Továbbra is biztosítani kell a látogatóknak személyenként 16 négyzetmétert, a medencékben pedig 4 négyzetméternyi vízfelületet.
A BGYH Zrt. a látogatóknak továbbra is az online jegyvásárlást ajánlja, mivel ezzel garantált a fürdőbe való bejutás. Amennyiben a strand eléri maximális befogadóképességét, utána több vendéget már nem engednek be, de az online vásárolt jeggyel érkezők részére fenntartják a helyeket.
Az online jegyeket reggel 8 óráig lehet megvásárolni az adott napra.
A pénztáraknál történő jegyvásárlás esetén is a bankkártyával történő fizetést szorgalmazzák, a fürdő területén pedig az elmúlt években már megszokott módon, továbbra is kizárólag készpénzmentes fizetés lehetséges – tájékoztatott a Budapesti Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.
A címlapfotó illusztráció.
MegosztásTweet