Kompok és révek fenntartására, felújítására, akár beszerzésére is lehet pályázni

Pénzcsap nyílik a közlekedési ágazatban

by

A közösségi közlekedést lebonyolító cégeknek jövőre mintegy százmilliárd forinttal, a korábbi ötödével jut nagyobb támogatás – derült ki a 2021-es központi költségvetésről szóló javaslatból, amely cégeket nem nevesít, de az intézkedések által érintett nagyobb társaságok elsősorban a MÁV, a GYSEV és a Volánbusz lehetnek. A dokumentum a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak leginkább kitett szektorok között – a turizmus, az egészségipar, a kreatívipar, az élelmiszeripar, a mezőgazdaság és az építőipar mellett – a közlekedést, illetve a logisztikát is nevesíti, ezek védelmére jelentős forrásokat kíván biztosítani. A közlekedési közszolgáltatások költségtérítésének lebontása alapján

összesen 433,8 milliárd forint jut jövőre.

A fejlesztések kapcsán a működési és a felhalmozási kiadások oszlopából az utóbbi beszédes: a beruházásokhoz, felújításokhoz kap­csolódó összeg a közút esetében 203,7 milliárd, a vasútnál csaknem 183 milliárd, a kerékpáros-útvonalaknál pedig 8,7 milliárd forint. Ennél jóval elenyészőbb az a tétel, amelyet kompok, révek fenntartásának vagy felújításának támogatására szántak: ez 390 millió forint (húszmillióval több, mint 2020-ban). Az önkormányzatok az államtól hozzájárulásra pályázhatnak a meglévő közforgalmú, közútpótló folyami járművek és az azokhoz szükséges parti létesítmények fejlesztésére, valamint kivételes esetben új eszköz beszerzésére. A támogatásról a tárcaközi bizottság javaslata alapján a közlekedésért felelős miniszter dönt. A folyósítás előfinanszírozással, egy összegben történik.

https://www.vg.hu/wp-content/uploads/2020/05/+otf/810w/04alsoUJBJASZ20191031005.jpg
Fotó: Jászai Csaba / MTI

A közúti közlekedési infrastruktúra-fejlesztési program keretében

A mintegy 1500 kilométeres magyar gyorsforgalmiút-hálózat teljes hossza a terv szerint 2000 kilométer fölé nő. A közlekedési ágazati programok működési kiadásainak során mintegy 138,2 milliárd forint szerepel, a 2021–2027-es uniós ciklus kötelezettségvállalási keret-előirányzatánál pedig a következő évre 526 millió eurót tüntettek fel közlekedésfejlesztés címén.

A cikket a Világgazdaság pénteki számában is elolvashatja!