Videó: „Itt az ideje, hogy bevessük a nemzeti konzultációt”
by Kossuth RádióMegosztásTweet
A járvány csendesebb szakaszába érve nemzeti konzultációt indít a kormány a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó, reggelt, Magyarország! című műsorában. Hozzátette, szerepelni fog a kérdések között az úgynevezett örökkötvény is, amely örökös fizetési kötelezettséget jelentene az európai országok számára.
Az Európai Bizottság által bejelentett 750 milliárd eurós keretet hitelből kellene felvennünk közösen. A javaslatban az is szerepel, hogy visszafizetési garanciát is közösen vállalunk, azaz ha például a görögök, franciák nem tudják fizetni a hiteleket, akkor esetleg majd részben nekünk kell helyettük kifizetni – magyarázta.
„Olyan útra lép az európai történelem, amit eddig nem jártunk, nem ismertünk, ez az Európa-kötvény konkrét megvalósulása. Mivel 30 évre akarják felvenni, még az unokáink feje felett is felmerül a lehetőség, hogy nekik kell esetleg majd mások helyett visszafizetni. Nem utasítom el ezt a lehetőséget, de alaposan át kell gondolni” – fogalmazott.
A beszélgetésről készült összefoglaló itt olvasható.
MegosztásTweet