Egy villa mozaikpadlójára bukkantak egy olasz szőlőbirtok alatt
by Boros JuliSzavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!
Több évtizednyi eredménytelen keresés után sikerült megtalálni néhány méterrel a föld alatt a villa egy részét a Verona közelében lévő Negrar di Valpolicella községében. A mozaikok minősége, színe és állapota lenyűgöző - mondta Roberto Grison, a község polgármestere.
A színes geometriai mintákkal díszített és egyelőre csak részben feltárt mozaikok a kutatók szerint egy római kori villához tartoznak, amelynek nyomaira először 1922-ben bukkantak, azóta próbáltak újabb bizonyítékokat találni.
A borászati régió lakói számára régóta ismert, hogy a terület római kori tárgyakat rejt, de eddig nem kerültek elő nagyobb leletek - mondta Grison. A területen további feltárásokat végeztek, hogy megállapítsák az ókori épület méreteit. A tudósok becslései szerint a valószínűleg 250 és 400 között épült villa alapterülete 300 négyzetméter lehet, ezt egészítik még ki a gazdasági épületek és a kert.
A szakértők azt akarják kideríteni, pontosan hogyan épült fel a komplexum. A műemlékvédelmi hatóságok a tulajdonossal közösen dolgoznak azon, hogyan és miként tegyék elérhetővé és megközelíthetővé ezt a régészeti kincset.
Az ásatást végző Padániai Régészeti Társaság (SAP) által közzétett fotókon geometriai ábrák láthatók a keskeny, több méter mély árkokban fekvő, jó állapotban fennmaradt mozaikon.
Gianni di Zuccato veronai sztárépítész lelkesen számolt be a leletről. "Őrületes élmény volt, be kell vallanom, nem tudtam megőrizni a nyugalmamat" - mondta. A szakértőknek "jelentős forrásokra" lesz szükségük a munka befejezéséhez, a helyi hatóságok pedig ígéretet tettek arra, hogy minden szükséges segítséget megadnak az ásatások folytatásához.
(MTI)