Észtország és Litvánia másként kezelné a járvány második hullámát
by Gábor ÁcsMásként kezelné a koronavírus-járvány esetleges második hullámát Litvánia és Észtország. Nem rendelnének el országos karantént, és a gazdaságot se állítanák le teljes egészében.
Erről a két ország miniszterelnöke, Saulius Skvernelis litván és Jüri Ratas észt kormányfő heti rádióinterjúikban beszéltek. Mindkét politikus célzott intézkedéseket alkalmazna a helyi járványgócok felszámolására.
„Sok ország kicsit másként fog viselkedni, mivel Európa-szerte, de globálisan is fájdalmas leckéket kaptunk, miközben próbáltunk úrrá lenni a világjárványon” - jelentette ki a litván miniszterelnök.
Skvernelis hozzátette, hogy ha ismét kitörne a járvány, a kormány a gócpontokra fog összpontosítani, és a vilniusi vezetés már kidolgozott egy erre vonatkozó tervet.
Ratas hasonlóan nyilatkozott az észt rádiónak: „Az általános elv az, hogy ne Észtországot, hanem a vírust állítsuk le.”
A balti országokban sikerült alacsonyan tartani az új fertőzöttek számát, ezért időközben lazítottak a járványügyi intézkedéseken.
A 2,8 millió lakosú Litvániában eddig 1656 fertőzöttet jelentettek, akik közül 68-an hunytak el.
Az 1,3 millió lakosú Észtországban 1851 a regisztrált fertőzöttek száma, és a járvány 66 ember életét követelte.
A harmadik balti államban, a csaknem kétmillió lakosú Lettországban 1061 az azonosított fertőzöttek, és 24 az elhunytak száma.