Ráhajtott egy rozoga fahídra, ami beszakadt alatta, de legalább valaki felvette
by Marjanovic MiraEgy orosz férfi úgy döntött, hogy ráhajt teherautóval egy őrizetlenül hagyott fahídra, bár tudta, hogy a híd egyik pillérjét megrongálta egy áramlat, és már amúgy sem használta senki. Az eset egy bekötőúton történt, ami a Bovanenkovo gázmezőjéhez vezet.
A sofőr elvitte magával egy ismerősét is, aki a híd másik végéből pont fel tudta venni a veszélyesnek tűnő akciót. A videón az látszik, hogy miután a jármű ráhajt a hídra és az operatőr fejvesztve elkezd rohanni a helyszínhez, figyelembe sem véve, hogy az utat veszi a kamerája másodpercekig az be is szakad alatta, a sofőr még időben kiugrik a járműből és odasétál a felvételt készítő barátjához, mintha mi sem történt volna.
A híd jó ideje nem volt karbantartva, mert a közelben van egy másik út, amit az arrafelé dolgozók tudnak használni. Az orosz Vészhelyzeti Minisztérium azt mondta, hogy a hidat nem is tervezik felújítani.