Rosszabb adatokat vártak a német elemzők
by MTIJelentősen, de a vártnál jóval kevésbé csökkent a kiskereskedelmi forgalom Németországban áprilisban, miközben a gyorsan terjedő koronavírus-járvány csúcsra járt.
A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) pénteken közzétett előzetes adatai szerint naptári és szezonális kiigazítással számolva a kiskereskedelmi forgalom reálértéken 5,3 százalékkal, nominális értéken pedig 5,1 százalékkal csökkent áprilisban az előző hónaphoz képest.
Elemzők rosszabb adatot vártak, arra számítottak, hogy az árhatások kiszűrésével, azaz reálértéken, 12 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom a márciusban mért 4,0 százalékos visszaesés után.
Éves összevetésben az árhatások kiszűrésével, 6,5 százalékkal, nominálisan – árhatások kiszűrése nélkül – pedig 5,3 százalékkal esett vissza a kiskereskedelmi forgalom. Elemzők reálértéken 14,3 százalékos csökkenést vártak az előző havi 1,2 százalékos visszaesés után.
A hónap nyertesei az internetes és postai megrendelések alapján működő kiskereskedelmi vállalatok voltak: éves összevetésben reál- és nominálértéken egyaránt 24,2 százalékkal bővült forgalmuk, ami jórészt a járvány hatásainak tudható be. Számos, a fizikai valóságban létező üzlet zárva volt áprilisban, a fertőzéstől rettegő fogyasztók pedig inkább az internetes vásárlásokat részesítették előnyben.
Áprilisban jelentősen emelkedett az élelmiszerek, üdítőitalok és dohányáruk forgalma: éves összevetésben reálértéken 6,2 százalékkal, nominális értéken pedig 9,5 százalékkal nőtt.
Az élelmiszereket nem számítva azonban a kiskereskedelmi forgalom reálértéken 14,5 százalékkal, nominális értéken pedig 14,4 százalékkal csökkent áprilisban, gyorsult az ütem a márciusban mért 8,6, illetve 8,2 százalékos visszaeséshez képest. Az adatok gyűjtésének kezdete, 1994 óta nem volt ilyen erős a csökkenés, mint áprilisban. A legnagyobb mértékben – tavaly áprilishoz képest reálértéken 70,7 százalékkal, nominális értéken pedig 70,9 százalékkal – a ruházati termékek, cipők és bőrből készült áruk kiskereskedelmi forgalma esett vissza.
Az euróövezet legnagyobb gazdaságában január-áprilisban reálértéken 0,2 százalékkal, nominális értéken pedig 1,4 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom a tavalyi azonos időszakhoz képest.
Németország hazai összterméke (GDP) az egy évvel korábbihoz képest 2,3 százalékkal, a tavalyi utolsó negyedévhez képest pedig 2,2 százalékkal csökkent január-márciusban. A szövetségi kormány arra számít, hogy a GDP idén 6,3 százalékkal csökkenhet, jövőre viszont már 5,2 százalékkal növekedhet, és a gazdaság 2022 elejére érheti el a koronavírus-világjárvány előtti szintet. A mélypont a második negyedévben lehet, a német gazdaság teljesítménye az április-júniusi időszakban 11 százalékkal maradhat el az egy évvel korábbitól.