https://img3.hvg.hu/image.aspx?id=270fcd40-ee2a-4de7-a913-4e2bdde04e0d&view=da658e97-86c0-40f3-acd3-b0a850f32c30

Űrtevékenység és a nyugat-balkáni beruházások támogatására is bőséggel jut a Gazdaságvédelmi Alapból

by

A katasztrófavédelemhez, a rendőrséghez és a vízügyhöz kerül a legkevesebb.

Koronavírus-világjárvány
Már meghaladja az ötmilliót a koronavírussal megfertőzöttek száma a világon, és több mint háromszázezren vesztették életüket a betegség miatt, a járvány gazdasági hatásai pedig felbecsülhetetlenek. A járvány terjedése már több országban lassul, több helyen elkezdték enyhíteni a korlátozásokat, Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartson velünk, olvassa cikksorozatunkat.
Még több hír

Egy csütörtök esti kormányhatározattal összesen 196 milliárd forintot mozgatott meg a kormány. 

A legnagyobb összeget, 126 milliárdot a koronavírus-járvány miatt létrehozott Gazdaságvédelmi Alapból vonták el. A Központi Maradványelszámolási Alapból, 1,1 milliárdot pedig a Járvány Elleni Védekezés Központi Tartalékából vesz el a kormány 

– írja az Mfor.

A Gazdaságvédelmi Alapból származó összegből a járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra újabb 50 milliárd forintot ad a kormány. Eddig összesen 100 milliárdot biztosítottak erre. 18,5 milliárd a határon túli gazdaságfejlesztési programok támogatására megy, 6,3 milliárd pedig a Nyugat-Balkán Beruházási Támogatás kerete.

Ezen kívül 18 milliárd forintot kap a Magyar Honvédség, 6,6 milliárdot pedig az olimpiai mozgalommal összefüggésben az utánpótlás-nevelés. 2,2 milliárd a veszprémi uszoda beruházására megy.

Az űrtevékenység támogatására 2,4 milliárd forintot csoportosítottak át,

5,2 milliárd megy még a Katonai Nemzetbiztonági Szolgálatnak, 900 millió pedig a Honvédelmi Minisztérium egyéb szervezeteinek. Az egyetemeknek és a főiskoláknak 806 millió jut.

A Központi Maradványelszámolási Alapból átcsoportosított 69 milliárd forintból 52 milliárd a Magyar Honvédség beruházásaira megy, 13,9 milliárd pedig a dologi kiadásait fedezi majd, Karcag Város Önkormányzata 733 milliós támogatás kap.

Ebből az alapból is kapnak 942 milliót a honvédelmi tárca egyéb szervezetei, 142 millió a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kiadásaira megy. 120 milliót juttatanak a rendőrségnek, 80-at pedig a vízügyi igazgatóságok.

A Járvány Elleni Védekezés Központi Tartalékából elvett 1,1 milliárd forint teljes egészében a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság személyi, dolog és beruházásokkal összefüggő kiadásait fedezi az Mfor cikke szerint.