Új bázisokat nyit a Wizz Air
A Wizz Air a ciprusi Lárnakán, illetve Milánó Malpensa repülőtéren nyitja meg 28. és 29. bázisát.
by Domokos LászlóA légitársaság Lárnakából 2020 júliusától két Airbus A320, Milánó Malpensáról 5 Airbus A321 repülőgéppel kínál majd összesen 30 új úti célt 15 országba - adta hírül a fapados.
A Wizz Air első járata 2010 decemberében szállt le Cipruson, azóta több mint 800 ezer utas utazott az országba a légitársasággal. Olaszországba 2004 óta repül és már 40 millió utas választotta a vállalat több mint száz itáliai útvonalát.
A légitársaság ezzel a 28. és 29. bázisát nyitja meg. Lárnakán közvetlenül 100, Milánóban 200 új munkahelyet hoz létre. Az új ciprusi járatok idei kapacitása meghaladja az egymillió utast. A milánói bázisnyitással a Wizz Air megduplázza lombardiai kapacitását. Az új útvonalakkal együtt 2020-ban már 28 desztináció lesz elérhető Malpensáról, és a bergamói repülőtér 13 úti céljával együtt összesen 41 Lombardiából.
Továbbra is közlekedik a Wizz Air 8 meglévő Milánó Malpensa-i útvonalán, beleértve a Budapest-Milánó járatokat is. Az utazási korlátozások feloldását követően a nyártól újra közlekedik majd Budapest-Lárnaka, illetve Debrecen-Lárnaka járat is.
Az új szabályok értelmében a személyzetnek és az utasoknak is kötelező arcmaszkot viselni a fedélzeten, az utaskísérőknek emellett kesztyűt is. A légi cég rendszeresen aláveti repülőgépeit egy iparági standardot jelentő, vírusölő szerrel végzett ködös fertőtlenítésnek, és a szigorú napi takarítási protokoll keretében minden este ugyanazzal a vírusölő szerrel szintén fertőtleníti a repülőgépeket. Minden utas számára fertőtlenítő törlőkendőt biztosítanak, eltávolították az üléstartókból a fedélzeti magazinokat.
A társaság új úti céljai 2020 júliustól Lárnakáról: Athén, Thesszaloniki, Koppenhága, Billund, Karlsruhe-Baden-Baden, Szucsáva, Wroclaw, Dortmund, Memmingen, Turku; Milánó Malpensáról: Eindhoven, Reykjavík, London Luton, Mahón, Lisszabon, Tenerife, Gran Canaria, Tel-Aviv, Portó, Valencia, Zakinthosz, Tallinn, Pristina, Santorini, Thesszaloniki, Athén, Korfu, Fuerteventura, Marrakes, Rodosz.