https://img0.hvg.hu/image.aspx?id=6d0aa6a9-6eb1-4089-9f4e-b738808bcb65&view=da658e97-86c0-40f3-acd3-b0a850f32c30

Egyetlen hétvégére engedélyezik az autós koncerteket

by

Vajon milyen esemény érdemelte ki a rendeletet?

Koronavírus-világjárvány
Már meghaladja az ötmilliót a koronavírussal megfertőzöttek száma a világon, és több mint háromszázezren vesztették életüket a betegség miatt, a járvány gazdasági hatásai pedig felbecsülhetetlenek. A járvány terjedése már több országban lassul, több helyen elkezdték enyhíteni a korlátozásokat, Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartson velünk, olvassa cikksorozatunkat.
Még több hír

Ezen a hétvégén engedélyezi a kormány az autós könnyűzenei koncerteket.

Az erről szóló rendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg. A rendelet május 29-én lép hatályba, és május 31-gyel már hatályát is veszíti.

A szöveg leírja a rendezvény jellegét: olyan koncert, amelyet az autójukban hallgatnak végig az emberek. Azt is kikötik, hogy ehhez biztosítani kell a járványügyi intézkedéseket, vagyis a távolságtartást.

Korábban a járványra hivatkozva bírságolták meg az ellenzéki képviselők által szervezett „dudálós” tüntetések résztvevőit, noha ők sem szálltak ki az autóikból.