Máris tucatnyi hibát találtak a Windows 10 új Májusi Frissítésében
by StingBár a Microsoft csak egy nappal ezelőtt tette elérhetővé széles körben is a Windows 10 legújabb verzióját, arról máris kiderült, hogy egy rakás hibával érkezik. Így telepítését követően a felhasználók egy része problémákat tapasztalhat többek között az Nvidia videókártyák, a Bluetooth interfész és a Thunderbolt kapuk, valamint a hangkártyák, de még az egér kezelésében is - a frissítés támogatási oldalán megjelent hibalista szerint.
Azt, hogy a 2020 Májusi Frissítés bugosan fog érkezni, már előre lehetett tudni, miután a Microsoft már a hónap elején felfedezett három problémát a rendszer végleges változatában. Ugyanakkor a jelek szerint az elmúlt hetekben ezen kívül legalább további nyolc hibára derült még fény a szoftverben, amik egyikére sincs még javítás, de - a szóban forgó első, korábbiak hibák közül egy kivételével - még elkerülő módszer (workaround) sem.
Azok gépén, akiket a problémák érinthetnek, a Microsoft vélhetően blokkolja vagy hamarosan blokkolni fogja a frissítés települését. Így ha valakinél az elkövetkező napokban sem jelenik meg az a Windows Update-ben opcionális letöltésként, vélelmezheti, hogy ő pontosan emiatt nem kaphatja meg az egyébként 2004-es verziószámmal érkező új változatot.
Redmond jelenleg a már feltárt és megerősített hiba vonatkozásában is csak június közepére ígér végleges javítást, de azt, hogy a többi problémát mikorra fogja tudni orvosolni, egyelőre sejteni sem lehet.