Öten haltak szörnyet a brutális balesetben
by H. N. Zs.Öt halott, egy, a kisbuszból kirepült áldozat, levegőért esdeklő sérültek – sokkoló pillanatokról számolnak be a brutális balatonfőkajári baleset szemtanúi. Alighanem egy elhibázott előzés vezetett a borzalmas ütközéshez. Öt halott, egy, a kisbuszból kirepült áldozat, levegőért esdeklő sérültek – sokkoló pillanatokról számolnak be a brutális balatonfőkajári baleset szemtanúi. Alighanem egy elhibázott előzés vezetett a borzalmas ütközéshez.
Felismerhetetlenségig roncsolódott az a kisbusz, ami tegnap reggel ütközött egy téglákat szállító kamionnal a 710-es főúton Balatonkenese közelében. Az ütközés erejétől öt férfi a helyszínen azonnal életét vesztette, 4 férfit – köztük egy 17 éves fiatalembert – életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
Hiába vészfékezett a teherautó sofőrje
A tragédia a sokat látott mentősöket és tűzoltókat is sokkolta. A kisbusz vezetője előzésbe kezdett, a közelgő bajt ő és a ka-mion sofőrje is észlelte, az ütközést azonban már nem tudták elkerülni. A teherautó sofőrje vészfékezett, és megpróbálta járművét az árok felé irányítani, de a monstrumot már képtelen volt megállítani, így a két jármű frontálisan csapódott egymásba.
Aradi Virág rendőrségi sajtószóvivő a baleset körülményeiről elmondta: a kisbusz Balatonakarattya felől haladt Balatonfűzfő irányába, amikor a baleset bekövetkezett.
A teherautó sofőrje a balesetben nem sérült meg. A férfi drámai részleteket árult el a Veszprém megyei hírportálnak. Elmondása szerint szörnyű látvány fogadta az ütközés után, halottakat és sérülteket látott, akik közül az egyikük segítségért esdekelt és azt mondta, hogy nem kap levegőt. A Borsnak egy szemtanú elárulta, hogy az egyik túlélő azt kiabálta az ütközés utáni pillanatban, hogy szabadítsák ki. A sofőr arról is beszélt: hiába húzódott le a padkára, már nem tudta elkerülni az ütközést.
Kirepült az ablakon az ütközés erejétől
A kisbusz feltehetően munkásokat szállított, amikor a szörnyű tragédia bekövetkezett. A Bors információi szerint az áldozatok 35–50 év közötti férfiak voltak, de a balesetben egy 17 éves borsodi férfi is életveszélyesen megsérült. A baleset helyszínén a szakemberek nagy erőkkel kezdték meg a mentést, a rendőrség teljes útlezárás mellett helyszínelt. A baleset helyszínére hat mentőautó és két mentőhelikopter érkezett, akik négy sérültet kórházba szállítottak, miután a balatonfűzfői és a pétfürdői hivatásos tűzoltók feszítővágóval kiszabadították őket a felismerhetetlenségig összeroncsolódott autóból. A Bors információi szerint az egyik áldozat az ütközés erejétől kirepült a kisbuszból és ennek következtében szörnyethalt.
Kritikus állapotban az egyik túlélő
A Bors megtudta, hogy a baleset okozója, a kisbusz sofőrje is életét vesztette a balesetben. Egy szemtanú szerint a kisbuszból kizuhant áldozat vélhetően a hátsó sorban ülhetett a tragédia pillanatában. A férfiak budapestiek, illetve Borsod megyeiek voltak, és vélhetően Budapest irányából tartottak a Balaton felé dolgozni. Az egyik túlélő állapota kritikus.