Koszovói recept: kormányalakítás választások nélkül
by Infostart / MTIAz alkotmánybíróság döntött így, hiába ágált az átmeneti miniszterelnök, Albin Kurti.
Nincs szükség előre hozott választás kiírására a kormányalakításhoz - mondta ki a koszovói alkotmánybíróság csütörtök este, elutasítva az ügyvezető miniszterelnök, Albin Kurti beadványát.
Hashim Thaci államfő Avdullah Hoti miniszterelnök-helyettest, a tavalyi választáson második helyezett Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) politikusát kérte fel, hogy alakítson kormányt, miután az Albin Kurti vezette kabinet megbukott márciusban, két hónappal a beiktatását követően.
"A legnagyobb politikai pártnak nem áll kizárólagos jogában miniszterelnököt jelölni" - szögezték le az ítéletben.
Kurti azt követően fordult az alkotmánybírósághoz, hogy az LDK koalíciós tárgyalásokba kezdett más pártokkal. Szerinte sértené az alaptörvényt a választás győztesének kihagyásával történő kormányalakítás, a helyzetet csak egy előre hozott választás orvosolná, ilyet azonban nem lehet tartani, amíg nincs vége a koronavírus-járványnak.
Pártja a csütörtöki döntéssel szemben
utcai tüntetéseket hirdetett
a következő napokra.
Thaci a törvény, illetve a határozat tiszteletben tartására szólította fel a politikai szereplőket. Hasonlóan tett az Egyesült Államok koszovói nagykövetsége is.
Hoti azt ígérte, hogy kormányának első lépése a Szerbiával fennálló viszony rendezésének megkezdése lesz. Eltörli például a szerbiai árukra 2018-ban kivetett 100 százalékos vámot. Albin Kurti kormánya ugyan ideiglenesen felfüggesztette a büntetővámot, de csak bizonyos engedményekért cserébe lett volna hajlandó végleg eltörölni.
Koszovó 2008-ban kiáltotta ki a függetlenségét Szerbiától, Belgrád azonban ezt nem hajlandó elismerni, s továbbra is saját déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet. Belgrád és Pristina között 2013-ban kezdődött a kapcsolat normalizálását célzó párbeszéd, jelentős előrelépés azonban nem történt.
Nyitókép: A koronavírus-járvány elleni védekezésképpen felállított fertőtlenítő-alagúton megy keresztül egy férfi a koszovói Mitrovicában 2020. április 7-én. (MTI/EPA/Valdrin Xhemaj)