Megvédik a tanárokat és a diákokat – Jönnek az iskolaőrök
by Kiss NóraKéselés, sértegetés, lökdösődés, köpködés – az elmúlt években a tanárok sokszor voltak kitéve a diákok agresszivitásának, de számos alkalommal a tanulók is kegyetlenek egymással. Most a kormány úgy döntött, hogy létrehozza az iskolaőrséget, amely állandóan az iskolában lesz.
Iskolaőrség létrehozásáról döntött a kormány – közölte a Miniszterelnökség vezetője csütörtöki online sajtótájékoztatóján. Gulyás Gergely azt mondta, az intézkedés mintegy 500 oktatási intézményt érint, ebből körülbelül 140-150 szakiskola. Az iskolaőr része lesz a tantestületnek, állandó jelleggel jelen lesz az iskolában – azokban az intézményekben, ahol a legsúlyosabb fegyelmi problémák vannak –, és vélhetően nagyrészt korábbi rendőrök töltik majd be a posztot. Az iskolaőrnél fegyver nem lesz, de más kényszerítő eszközök lehetnek nála, és intézkedési jogosultsága is lesz.
Kibővítik továbbá azoknak a bűncselekményeknek a körét, amelyeknél a büntethetőség alsó korhatára 12 év, és a pedagógusok sérelmére elkövetett összes bűncselekmény ebbe a körbe tartozik majd – közölte a tárcavezető.
Sokszor gúnyolják, szidják, bántalmazzák a pedagógusokat
Az utóbbi időben több felvétel is napvilágot látott, amelyen a diákok fizikailag bántalmazzák tanárukat. Az egyik nagykátai középiskolában egy videófelvétel tanúsága szerint egy diák a tanárát szidalmazta, fenyegette, többször felé ütött. Eközben több tanuló hergelte, buzdította, és akadályozta a tanítást. Az ügyben négy diák ellen indított eljárást a Nagykátai Rendőrkapitányság.
Hasonló eset történt Mezőtúron is, ahol a TV2 birtokába jutott videó tanúsága szerint a diákok papírral csapkodták tanárnőjüket, húzták a haját, és fizikailag fenyegették. Mindeközben a többi diák hangosan nevetett.
Többször hátba szúrta tanárát
Tavaly decemberben az egész országot sokkolta, amikor kiderült, hogy egy győri diák az órán hátba szúrta tanárát. A 17 éves fiút az osztálytársai fegyverezték le, az ő közbeavatkozásuknak köszönhető, hogy a pedagógus nem kapott halálos sebet.
Úgy megverte osztálytársát egy szegedi diák, hogy eltörte az arccsontját
Az iskolai bántalmazások nemcsak a tanár és a diákok, hanem a tanulók között is igen gyakoriak. A közelmúlt egyik legdurvább esete egy szegedi középiskolában történt, ahol az egyik diák a testnevelésórán többször megfenyegette, majd bántalmazta osztálytársát. Az erőszakoskodó nagykorú tanuló két alkalommal is veréssel fenyegette meg fiatalkorú osztálytársát. Később az idősebb fiú ököllel először hasba, majd fejbe verte és meg is rugdosta a másik diákot, aki arccsonttörést, valamint orrsérülést szenvedett. Az elkövető ellen vádat emeltek.
Jó ötletnek tartom az őrséget
A 40 éves, ápolóként dolgozó Adrienn egyetért az iskolaőrség megalakításával. – Én is hallottam, milyen fizikai vagy lelki atrocitások érik a diákokat, ezzel én is szembesültem gyerekként. A tanári bántalmazásokat viszont nem tapasztaltam, és megdöbbentem, amikor olvastam az erről szóló híreket. Jó ötletnek tartom az őrséget, valahogy meg kell védeni őket.
A családomban több gyermeket is ért bántalmazás
– Egyetértek a döntéssel, örülök neki. Nekem nincs gyermekem, de a családban több is van, akit bántalmaztak, vagy végignézték, ahogy társaikat piszkálták. Így talán véget lehet vetni az iskolán belüli erőszaknak – osztotta meg véleményét a 40 éves Katalin.
A szülők otthon is beszélgessenek el a gyerekeikkel
A 21 éves Bendegúz is számtalan ilyen esetről tud. – Engem szerencsére nem bántalmaztak, de voltam szemtanúja ilyen esetnek, és a barátaimat is érte atrocitás. Szerintem jó megoldás lehet a problémára, de ehhez az is kell, hogy a szülők otthon beszélgessenek el a gyerekeikkel, és úgy neveljék őket, hogy ne csináljanak ilyet másokkal.