A biztonság az első, irány belföld!

by

A koronavírus miatt nehéz helyzetbe kerültek a hazai vendéglátók, szállásadók, de hamar talpra állhatnak, és már a nyáron utolérhetik magukat – mondta a Lokálnak Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. Idén a magyarok több mint fele tervez  belföldi utazást.

https://www.lokal.hu/wp-content/uploads/2020/05/Guller-Zolt%C3%A1n-portr%C3%A9_3_2020-768x1152.jpg
Guller Zoltán

A számok azt mutatják, hogy egyre többen pihennek belföldön, nyáron a vízparti üdülőhelyek megtelnek, és magas vendégszámot realizálnak a szálláshelyek – kezdte a Lokálnak Guller Zoltán, aki szerint a hazai turizmus a koronavírus-járvány miatt minden eddiginél hangsúlyosabb szerepet kaphat.

– Folyamatosan vizsgáljuk az utazási hajlandóságot, hetente készítünk felméréseket, hogy lássuk, mik a vendégigények. A felméréseinkből azt látjuk, hogy a magyarok több mint fele (55 százalék) tervez ebben az évben belföldi utazást, külföldit pedig a megkérdezettek 24 százaléka. Az újraindulásban nagy szerep jut majd a vízpartoknak, az aktív kikapcsolódásra alkalmas kirándulóhelyeknek, városoknak, a fürdő- és wellness-szolgáltatásoknak. A belföldi úti célok között még mindig a Balaton szerepel az első helyen, de népszerűbbé vált a Dunakanyar, Tokaj és Sárospatak is, ezt mutatják felméréseink. Az utazási döntés meghozatala során a jövőben már nem az élménykeresés lesz a legfontosabb szempont, hanem a biztonság – egészségi és anyagi szempontból egyaránt – szögezte le a vezérigazgató. Hozzátette: a megváltozott vendégigények miatt kreatívnak és innovatívnak kell lenniük a vállalkozóknak.

https://www.lokal.hu/wp-content/uploads/2020/05/D__VG20200509027-1280x853.jpg
Balatonfenyves
MTI/Varga György

A kormány minden támogatást megad

Az iparág elsőként érezte meg a bajt a koronavírus miatt, de elsőként is állhat talpra. Magyarország kormánya az elsők között jelentette be a turizmus-vendéglátást segítő akciótervet, az intézkedések mértéke Európában is egyedülállónak számít.

– Mindezeket nem csak mi látjuk így, hiszen a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) főtitkára levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnöknek az idegenforgalmi ágazat válságának kezeléséhez. A szektor minden szükséges kormányzati segítséget megkapott, adócsökkentés, járulékcsökkentés, kedvezményes hitelprogram, hitelmoratórium, munkahelymegtartó és -teremtő támogatás formájában, illetve a Széchenyi Pihenőkártya is „új fokozatba lépett” – mondta Guller Zoltán, kiegészítve azzal, hogy számos fejlesztés elindult, illetve folytatódott, ami szintén segített a magyar vállalkozásoknak, családoknak átvészelni ezt a nehéz időszakot.

https://www.lokal.hu/wp-content/uploads/2020/05/20190816_134607-960x960.jpg
https://www.lokal.hu/wp-content/uploads/2020/05/profimedia-0472750787-1280x854.jpg
fotó: Profimedia
https://www.lokal.hu/wp-content/uploads/2020/05/profimedia-0439143303-1280x853.jpg
fotó: Profimedia
https://www.lokal.hu/wp-content/uploads/2020/05/profimedia-0426439339-1280x853.jpg
fotó: Profimedia