Zergegida született a Szegedi Vadasparkban

A hazai állatkertek közül elsőként a Szegedi Vadasparkban született zerge (Rupicapra rupicapra).

by
http://enmg.hu/images/2020/05/zerge1.jpg
Fotók: zooszeged.hu/Endrédi Lajos

A gidát a látogatók is megfigyelhetik az Alpokban és a Kárpátokban is őshonos párosujjú patások sziklákkal tarkított dombos kifutójában - tájékoztatta Veprik Róbert igazgató szerdán az MTI-t.

A vadaspark zergéi februárban érkeztek a kassai és az innsbrucki állatkertekből, a gida május 19-én jött világra.

A zergék állatkerti szaporítása ritkaságnak számít, hiszen a faj példányait mindössze a világ 15 állatkertjében gondozzák, összességében mintegy száz egyedet.

A kecskeformájú párosujjú patás Európa magashegységeiben él, az Alpoktól egészen a Kaukázusig. A gravitációt meghazudtoló fürgeséggel mássza meg a legmeredekebb hegyoldalakat, köszönhetően erős lábizmainak, ízületeinek és rugalmas, szétterülő patájának. Legelterjedtebb alfaja az alpesi zerge, viszont egyes elszigetelt alfajai, mint a tátrai és a dél-franciaországi kartauzi zerge veszélyeztetettnek számítanak. Ferenc József császár nagylelkű ajándékának köszönhetően Európán és Kis-Ázsián kívül még Új-Zéland déli szigetén is élnek zergék.

http://enmg.hu/images/2020/05/1zerge.jpg

A 110-130 centiméteres zergék kontrasztos mintázata egyrészt a rejtőzését szolgálja, másrészt egyedi, tetszetős megjelenést kölcsönöz számukra. Fejükön a fekete és fehér szín váltakozik, így olyan, mintha álarcot viselnének. Testük többi részén a 20-60 kilogrammos bakok és a 15-50 kilós nőstények színe hasonló: nyáron világosbarna a háton fekete csíkkal, télen majdnem teljesen fekete. Az állatok nyakán és a farán meghosszabbodott szőr izgalmi állapotban felborzolódik, ez a közismert "zergetoll", amely a vadászok körében még a szarvaknál is népszerűbb trófea.

Mindkét nemre jellemző a hátrafelé hajló szarv, amely más tülkösszarvúakkal ellentétben vékony, felfelé álló, enyhén kampós. Védekezésre és a szaporodási időszakban a hímek a nőstényért vívott küzdelmében szolgál.

Több nőstényből és utódaikból álló nyájakban élnek a bakok territóriumain belül vándorolva, amely területekért azok heves csatákat vívnak. A nőstények vemhessége 24-26 hétig tart, többnyire egy, ritkán két kicsinyüket hat hétig táplálják, míg önállóan el nem kezdenek legelészni.


Kapcsolódó írások:

Aggasztóak a legfrissebb magyarországi madárállomány-elemzések

Sebesült kisrókát mentett a buszsofőr - videó

Medvével találkozott a 12 éves kisfiú, elképesztő hidegvérrel menekült meg - videó