Diktatúrával riogatott a baloldali média, ebből semmi sem volt igaz
by M1MegosztásTweet
Ferdítéseket, álhíreket és hazugságokat közölt a hazai sajtó egy része a koronavírus-törvényről. A kormánykritikus médiumok felhatalmazási törvénynek nevezték el a jogszabályt, diktatúrával riogattak és arra hivatkoztak, hogy a törvénnyel korlátlan jogkört kap Orbán Viktor, ráadásul beláthatatlan időre. Mostanra kiderült, hogy ebből semmi sem igaz – hangzott el az M1 Híradójában.
Manipulatív szalagcímek, hazugságokkal teli írások – összegyűjtött jó néhány, a baloldali média által közölt valótlanságot a koronavírus-törvényről az Origo. Az internetes lap azt írja: a HVG-től a Magyar Narancson át a 444.hu-ig mindennel próbálkoztak csak azért, hogy a hazai és a nemzetközi közvélemény torz képet kapjon a kormány járvány elleni védekezéséről.
A HVG-s Gomperz Tamás például arról írt még a törvényjavaslat vitáját megelőzően, hogy az nem más, mint „karantén mindörökké”. A diktatúrázó újságíró, aki egyébként nem más, mint Ónódy Tamás – az egykori SZDSZ-es Kóka János „táskahordozója” és a volt liberális párt Új Generáció elnevezésű ifjúságpolitikai szervezetének egyik megjelenítője –, most más néven publikál.
Cikkében még saját elvbarátait is megfenyegette, amikor azt publikálta:
üzenem nekik: arra a pártra biztosan nem fogok szavazni, amelyik hozzájárul a korlátlan idejű rendeleti kormányzáshoz, azaz a diktatúra bevezetéséhez.”
A Soros György szervezeteinek és hű elvbarátainak pártlapjává vált Index sem maradt ki a sorból. A momentumos Fekete-Győr András a portálon arról értekezett, hogy „a demokrácia nem lehet karanténban”. Hadházy Ákos pedig azt a véleményt terjesztette, miszerint „az alkotmányos puccs nem állítja meg a járványt.”
A Magyar Narancs sem maradt ki a koronavírus-törvény miatt diktatúrát kiáltók sorából.
A hetilapban Janisch Attila egyenesen úgy fogalmazott: „Orbán egyértelműsítette, hogy az országnak semmi szüksége az ellenzékre.”
A filmrendező olvasóival azt akarta elhitetni: a korlátlan idejű felhatalmazás kiszámíthatatlanná és bizonytalanná teszi annak politikai és társadalmi következményeit. Ő is felemlegette az ellenzéket, mint akinek feladata lenne, hogy éljen a kontroll gyakorlásának jogával.
A Népszava – ahogy fogalmaz az Origo –, leginkább szalagcímekben volt erős. Csak néhány ezek közül: „A felhatalmazási törvény Brüsszelben is kiverte a biztosítékot”, „Orbán a teljhatalom megszerzésére használta fel a váslásgot”, „Ez már választási autokrácia”.
Ahogy a baloldali politikusok, úgy a hozzájuk kötődő sajtóorgánumok sem kértek bocsánatot sem a hazugságokért, sem pedig a diktatúrázásért.
MegosztásTweet