A Remedy új játékának nyomai az Epic Games Store-ban bukkantak fel
by SzadaRögtön megindultak a spekulációk az Alan Wake és a Control fejlesztőinek újdonságával kapcsolatban.
Ha a Remedy Entertainment semmit sem fejlesztene a jövőben, már akkor is hálásak lehetnénk nekik olyan játékok után, mint az Alan Wake, a Quantum Break és a Control, azonban a stúdiónak egyelőre esze ágában sincs pihenni, és két fizetős Control DLC mellett három vadonatúj játékon is dolgoznak.
Mint márciusban kiderült, a stúdió két játék legyártására is leszerződött az Epic Games kiadóval, melyek közül az egyik biztosan egy multiplatform AAA-cím lesz, a másik pedig egy kisebb költségvetésű darab, de mindkettő ugyanabban a franchise-ban kap helyet. A Northlight Engine-t használó titokzatos projektekről azóta nem hallhattunk semmit, most viszont az Epic Games Store-ra felkerülő adatokat nyomon követő Epicdata.info információi szerint a Remedy egyik rejtélyes, következő generációs címe a BigFish kódnévre hallgat. Az adatok május 11-én kerültek fel és 26-án frissítették őket, az aktivitás pedig remélhetőleg azt jelzi, hogy leleplezésre számíthatunk a közeljövőben.
Amíg kiderül, hogy mit fed a BigFish, szerezzétek be olcsón a 10 éves Alan Wake-et, valamint ne hagyjátok ki mazur és ender legendás Alan Wake tesztjét sem.
Control
- Fejlesztő: Remedy Games
- Kiadó: 505 Games
- Platform: PC, PlayStation 4, Xbox One
- Stílus: Akció, TPS
- Megjelenés: 2019.08.27.
Az Alan Wake és a Quantum Break készítőinek akciójátékában természetfeletti erőkkel kell felvennünk a harcot, méghozzá a történet főszereplőjét, Jesse Fadent irányítva, akinek a Federal Bureau of Control újdonsült vezetőjeként különleges kinetikus képességeit felhasználva kell megálljt parancsolnia egy misztikus erőnek, amely elkezdi szétbontani a valóság szövetét.
8