Többször is eljátszotta alattvalói bizalmát Szent István örököse

Amikor 1038. augusztus 15-én I. (Szent) István, az első magyar király, a keresztény magyar állam megteremtője meghalt, Orseolo Péter akadály nélkül vette át az ország irányítását. És bár a velencei származású uralkodó eleinte elődje szellemében kormányzott, később fokozatosan maga ellen hangolta a magyar előkelőket, köztük Aba Sámuelt és Gizella királynét. Amikor 1041-ben elűzték az országból, korábbi ellenfelénél, III. Henriknél keresett és talált támogatást Regensburgban. Hiába került azonban vissza a trónra, uralmát mindvégig ingatagnak érezte, ezért 1045. május 26-án hűbérbe adta Magyarországot. 

A magyar főurak nem kedvelték a velencei rokont

Péter király az itáliai Velencében született 1010 körül a huszonhetedik velencei dózse, Orseolo Ottó és Szent István király ismeretlen nevű leánytestvérének gyermekeként, akit a történelmi krónikák felváltva Gizella, Mária és Ilona néven emlegetnek.

Miután a hatalmát örökletessé tenni kívánó Orseolo-család ellen – II. Konrád német-római császár befolyására – a velenceiek fellázadtak, a család menekülni kényszerült. Péter apja Konstantinápolyban talált menedéket, míg a 15-16 éves fiú anyjával és Froizza húgával együtt Szent István udvarába menekült Magyarországra. 

Bár a magyar urak a kezdettől fogva idegenként tekintettek a „velencei Péter" néven emlegetett rokonra, az első magyar király megkedvelte őt. 

István olyannyira a kegyeibe fogadta unokaöccsét, hogy nemcsak taníttatta és segítette az előrelépését, hanem kinevezte a serege egyik vezérének is. Péter így az uralkodó egyetlen, felnőttkort megélt fiával és kijelölt örökösével, Imrével nevelkedett közösen egészen addig az 1031-es baljóslatú napig, amikor a herceg életét vesztette egy vadkanvadászaton. 

amivel események nem várt láncolatát indította el, és akaratán kívül, hosszú időre polgárháborúba taszította az országot.

Szent István benne látta a jövőt

A keresztény magyar állam megteremtője tudatosan választotta utódául ifjú unokaöccsét: benne látta  a reményt, hogy folytatja életművét, az általa elkezdett, nyugat-európai keresztény irányt, amely megszilárdíthatja a keresztény magyar állam alapjait. Fiaként tekintett Péterre, miközben az ellene lázadó, a trónra jogot tartó rokonait nem tartotta alkalmasnak arra, hogy a politikáját kövessék.

A vallási különbségek és a feltételezett összeesküvések miatt azonban ők kiestek az öröklésből.

Szent István a végsőkig ragaszkodott a velencei rokon személyéhez; még akkor is, amikor Péter folyamatos konfliktusba keveredett a fiát gyászoló Gizella királynéval. Az első magyar király a béke érdekében mindkettőjüktől kompromisszumot kért: az örökös ezért megígérte, hogy mindig tiszteletben fogja tartani a királyné jogait és birtokait, míg Gizella esküt tett, hogy férje halála után érvényesíti annak végakaratát.

István döntését Vazul azonban nem tudta elfogadni: 

1031-ben merényletet kísérelt meg a király ellen, de nem járt sikerrel. István emiatt megvakíttatta, és a fiai ellen elfogatóparancsot adott ki, akik elmenekültek az országból.

Idegenbarát politikája miatt gyorsan népszerűtlenné vált

Szent István 1038. augusztus 15-én meghalt, Orseolo Péter pedig átvette az ország irányítását. Az elődjének tett ígéreteket, fogadalmakat és kompromisszumokat azonban csak rövid ideig tartotta be.

Egy idő után azonban egyre inkább türelmetlenné vált. Hatalmának korlátlan érvényesítésére törekedett, eközben szembefordult Gizella királynéval (akit később házi őrizetbe helyeztetett), mellőzte a királyi tanácsot, és összetűzésbe került Aba Sámuel nádorral is.

Uralkodása során szinte teljes egészében az idegenekre támaszkodott: 

leváltotta a püspököket, és minden főbb tisztségre lehetőleg olasz vagy német származásúakat alkalmazott, de a várakban is itáliai, illetve német katonákat állomásoztatott. 

Valamennyi bírót, tekintetes urat, századost, országnagyot és méltóságot németekből és olaszokból teszek, és Magyarország földjét idegenekkel töltve be a németeknek adom birodalmúl" 

– idézi a Magyar Krónika Péter király szavait.

Orseolo Péter aktív külpolitikát folytatott: támogatta a bolgárok Bizánc-ellenes felkelését, a cseh fejedelem és a lengyelek függetlenségi törekvéseit, és az addig Velencéhez tartozó Zárát magyar érdekeltséggé tette. 

Ígéreteinek sorozatos megszegése és idegenbarát politikája miatt  gyorsan népszerűtlenné vált. 

Az ellene forrongó indulatok 1041-ben érték el a tetőpontjukat, amikor a király egyik kegyence merénylet áldozatává vált. Pétert még ugyanebben az évben Szent István sógora, Aba Sámuel vezetésével elűzték. A velencei rokon kényszerűségből Regensburgba menekült, és III. Henrik német-római császártól kért segítséget.

Elhagyta az istváni utat

Orseolo Péter távozásával Aba Sámuel került a magyar trónra, aki hamarosan III. Henrik seregeivel találta szembe magát. A következő évek háborúi azonban megviselték az országot, ezért Szent István sógora végül kénytelen volt megalázó békeszerződést kötni a német-római császárral, amivel ő is népszerűtlené vált az alattvalói körében.

Aba Sámuelt  az 1044. július 5-i ménfői csatában elárulták, és a mai Füzesabony környékén meggyilkolták. 

Pétert végül maga a német-római császár kísérte vissza Magyarországra – jelezve ezzel a megváltozott erőviszonyokat –, akit 1044 júliusában Székesfehérváron másodszorra is megkoronáztak. A segítségért III. Henrik azonban viszonzást várt cserébe: bár hűbéri esküt nem követelt, de 

A másodjára trónra került király okult a korábbi hibáiból, és jóval óvatosabb volt, mint első alkalommal.

Az összeesküvésektől való félelme miatt mégis komoly döntést hozott: újra az országba hívta III. Henriket, és 1045. május 26-án hűbérbe adta neki Magyarországot, átnyújtva neki az eredeti koronázási ékszereket is, amelyeket a német-római császár azonnal Rómába küldött. 

Orseolo Péter népszerűsége ezután a mélypontjára zuhant, még ugyanebben az évben két merényletet kíséreltek meg ellene, amit számos lázadás követett. 

Az ellenállók azt követelték, hogy visszatérhessenek a pogány hitükhöz. Orseolo Péter reménytelen helyzetbe került: 1046 nyarán felkelés tört ki ellene, ekkor menekülni próbált. Egy ügyes csellel tőrbe csalták, fogságba került, és megvakították.

A bukott uralkodót Fehérvárra hurcolták, ahol a történelmi források szerint néhány nap múlva belehalt a sebeibe. Egy másik forrás szerint azonban vakon tovább élt I. András udvarában, és csak 1059. augusztus 30-án halt meg. Orseolo Pétert az általa épített pécsi bazilikában temették el.