Saját pincéjükben éheztették halálra kislányukat

by

A napokban őrizetbe vettek egy 60 év körüli házaspárt, miután kiderült, hogy otthonukban hátborzongató körülmények között tartották négy gyermeküket, akik közül az egyiket halálra éheztették, majd a saját kertjükben temették el.

A WLVT szerint a szörnyű bűncselekményre úgy derült fény, hogy május 22-én egy egyedül kóborló, tízéves fiúról kapott bejelentést Roane megyei seriffi hivatal. A fiú nem tudta, pontosan hol van, és merre találhatja a szüleit, ám rövid nyomozás után rábukkantak a családjára, akiknek fogalma sem volt arról, hogy a fiú elszökött hazulról. A gyermek a gyermekvédelmi hatóságoknak pedig elárulta, hogy több testvére is van, a bátyja például otthon a pincében lakik, míg egyik nővére a kert hátsó részében van eltemetve. Ezután a nyomozók megszállták Grayék házát, és ott, illetve a kihallgatások után sikerült összerakniuk a hátborzongató történet részleteit.

A legidősebb fiút mindössze kenyérrel és vízzel „táplálták”, de a család gyermekeit rendszeresen úgy büntették, hogy nem adtak nekik enni.

A házaspár még 2016 júniusában vette meg a kis vidéki házat, ahová négy gyermekükkel, egy 15 és 10 éves fiúval, illetve 14 és 13 éves kislánnyal költöztek be. Körülbelül egy hónappal később a legidősebb fiukat a pincébe zárták, amiért az ételt lopott a spájzból és a konyhából. A fiú egészen május 22-ig itt élt, emberhez nem méltó körülmények között, amíg a hatóságok ki nem szabadították.

2017 első heteiben a legfiatalabb lányt is a pincébe zárással büntették, aki néhány hónappal később elhunyt, és szülei a kert végében ásták el holttestét. Az apuka a nyomozóknak részletesen megmutatta az apró büntetőhelységet, ahová sokszor bezárta gyermekeit. Ebben a be nem fejezett pincében sem víz, sem áram nem volt, mindössze egyetlen vödör, amit vécézéshez használhattak. De nem csak itt voltak borzasztó körülmények, a rendőri jelentés szerint az egész házat emberi és állati széklet, illetve vizelet borította, és szeméthegyek álltak minden helyiségben.