Pompeo: Hongkong többé nem autonóm terület
by MTIMegosztásTweet
Hongkong többé nem autonóm terület – jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerdán kiadott közleményében, amellyel lényegében hivatalosan kimondta, hogy az amerikai kormányzat többé nem tekinti autonóm területnek Hongkongot a legutóbbi kínai lépések nyomán.
Az amerikai diplomácia vezetője hangsúlyozta: „Peking katasztrofális döntése csak az utolsó azon cselekedetei sorában, amelyekkel alapvetően aláássa Hongkong autonómiáját és szabadságát”. A tárcavezető emlékeztetett arra is, hogy Kína megszegte a hongkongi népnek a kínai-brit közös nyilatkozatban tett saját ígéretét is.
Pompeo leszögezte, hogy a minisztériumnak kötelessége Hongkong autonómiájának felmérése, és ő szerdán arról értesítette az amerikai kongresszust, hogy az amerikai kormányzat „továbbra nem garantálja az Egyesült Államok törvényei szerinti eljárást Hongkongra nézve ugyanolyan mértékben, ahogyan az amerikai törvényeket 1997 előtt alkalmazták”. Az Egyesült Királyság 1997-ben adta át 150 évig tartó brit ellenőrzés után Hongkongot Kínának.
Elemzők szerint a közlemény az amerikai politika jelentős elmozdulását és egyúttal azt jelzi, hogy az Egyesült Államok újabb intézkedéseket foganatosíthat Kína ellen.
A pekingi parlament múlt pénteken megkezdődött ülésszakán terjesztették elő azt a törvényt, amely betiltaná a lázadást, az elszakadási törekvések hangoztatását és a központi kormányzat ellen irányuló, „felforgatónak” minősített cselekményeket. A törvénytervezetet várhatóan csütörtökön fogadja el a kínai parlament, megkerülve a hongkongi törvényhozást.
MegosztásTweet