Vendéglátás: "mindenki nagyon fog örülni idén, ha vendéget lát"
by Infostart / InfoRádió - Rozgonyi ÁdámA Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke ígéri, nagyon oda fognak figyelni idén a szállodai szobát vagy épp éttermi asztalt foglaló vendégekre.
Rövidtávra, a következő hétvégékre foglal szállást az utazni vágyók többsége - mondta az InfoRádiónak Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, aki szerint bár kisebb lesz a forgalom a korábbi években tapasztaltnál, mégsem drágítanak jelentősen szolgáltatásaikon a szálláshelyek.
"Azt lehet látni az első egy-két hét tapasztalata alapján, hogy rövidebb távra foglalnak az emberek, de úgy néz ki, jönnek is be a foglalások" - osztotta meg friss tapasztalatait Flesch Tamás, aki abban bízik,
a belföldi turizmusban egészen elfogadható lesz az idény,
de nem olyan, mint a tavalyi, ám a Balatonon még kisebb pozitív meglepetés is bekövetkezhet.
Kijelentette, aki jókor foglal, olcsón foglal, a tavalyi árak körüli színvonalra kell számítani, persze a kiemelt, nyári hétvégék sokat érnek a szállásadóknál, vendéglátóknál is, akiknek a járványhelyzet sok pluszköltséget okoz a korlátozások és az óvintézkedések miatt is.
A legnépszerűbb célpontok között említette
Siófokot, Balatonfüredet, Hévízt, Hajdúszoboszlót, Egert és a kisebb, hegyi apartmanokat.
Az éttermi árlapokkal kapcsolatban Flesch Tamás szerint nehéz előre jelezni bármit is, mivel
- nem lehet tudni, kik tudnak kinyitni egyáltalán
- bizonytalan, mit okoz az élelmiszerár-emelkedés.
Nagy elmozgást azonban e téren sem vár, "mindenki nagyon fog örülni, ha vendéget lát, és nagyon oda fog rá figyelni" - ígéri a szakember.
Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!
Nyitókép: Pixabay
Kapcsolódó hang
Nyaralás - szálláshelyek, éttermek árai