https://img4.hvg.hu/image.aspx?id=ef30b4ac-b670-403a-818b-db9ae9db1908&view=da658e97-86c0-40f3-acd3-b0a850f32c30

Összecserélhettek két üveget a Szigetvári Kórházban, válságos állapotba került egy beteg

by

A műtős személyzet egyik tagja összeomlott a történtek után.

Egy 42 éves csurgói asszonyon nőgyógyászati műtétet kellet végrehajtani a Szigetvári Kórházban, a beavatkozás során a feltárt szakaszt nem sóoldattal, hanem erős fertőtlenítőszerrel mosták át, mert előzőleg összecserélhettek két üveget, közölte az ATV.

Késmárky András sürgősségi szakorvos a csatorna híradójáknak azt mondta, a hiba súlyos következményekkel jár, és akár halállal is végződhet, a fertőtlenítőszer összetevői és annak bomlási anyagai ugyanis az emberi szervezetre nézve súlyos fenyegetést jelentenek.

A rendőrség e-mailben reagált az ATV megkeresésére, azt írták, ismeretlen tettes ellen foglakozás körében elkövettet gondatlan veszélyeztetés miatt indítottak eljárást az ügyben.

A csatornának nyilatkozó ügyvéd, Meggyes Attila szerint, ha bebizonyosodik, hogy foglalkozás szabályainak a megsértésével következett be az eset, és a sértett egészségromláshoz vezetett, akkor 3 év szabadságvesztéssel büntethető az elkövető.

Az ATV úgy tudja, hogy a műtős személyzet egyik tagja a történtek után összeomlott, őt kórházban kezelik az eset óta.

A félrekezelt asszony jelenleg Pécsen fekszik az intenzív osztályon, állapota válságos.

A kórházban jelenleg is zajlik egy belső és hatósági vizsgálat is. Az intézményben hírzárlatot rendeltek el.