Lemondott, mégis maradhat a férfi kosarasok kapitánya Ivkovics Sztojan

by

„A férfi szövetségi kapitányi poszt kérdése teljesen egyértelmű, tegnap felhatalmazást kaptunk az elnökségtől a főtitkár úrral, hogy újra kezdjünk el tárgyalni a kapitányról. Ivkovics Sztojannál jobb kapitányt nem tudok elképzelni a válogatott élére, eddig sem tudtam. Az eredményei ezt folyamatosan bizonyítják, és eközben nagyon erős közösséget teremtett” - mondta a Sport TV Mai helyzet című műsorában Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke.

A kérdéses rész kb. 13 perc 20 másodpercnél kezdődik a beszélgetésben.

A mondatok értelmezéséhez szükséges ismerni az előzményeket, amelyekért még az év elejére kell visszanyúlni.

Ivkovics azután ajánlotta fel a lemondását, hogy elvállalta a edzői posztot vállalt a Kaposvárnál, ez pedig kizárta a kapitányi szerződése. A problémát leginkább az okozta, hogy a szövetségénél a kapitány díjazását teljes munkaidőhöz állapították meg, így felmerült, hogy ha edzősködik a Kaposvárnál, akkor csökkenteni kellene a díjazását, ekkor ajánlotta fel Ivkovics inkább a lemondást.

„Decemberben kerestem a szövetséget, próbáltunk megállapodni, de valahol félvállról vettek, aztán jött a cunami. Nem gondoltam, hogy szerződésbontás lesz, mert azt ajánlottam, hogy ha kell, akkor pénz nélkül is megcsinálom a válogatottat. Azt gondoltam, ez elég lesz. Az hittem, hogy majd csak pénzbüntetés lesz a vége az ügynek" - mondta Ivkovics az Indexnek nem sokkal a lemondása után.

A szövetség el is fogadta a lemondását, de már akkor jelezték, hogy a felmondási ideje alatt is számítanak a munkájára, de akár később is.

A magyar válogatott Ivkovics vezetésével két Eb-selejtezőt játszott februárban, és mind az Eb-címvédő szlovénokat, mind az ukránokat legyőzte, így négy ponttal vezeti a csoportot. 

A válogatott legközelebb novemberben játszik selejtezőt, akkor az osztrákok és a szlovénok ellen is idegenben, a csoport első három helyezett válogatottja kijut a 2021-es Európa-bajnokságra.

„Szeptember végéig van a szerződésem, de a lejárta után három héttel már tétmeccset játszik a válogatott. A srácok fölakasztanának, ha otthagynám őket, nincs B-opcióm" - mondta Ivkovics a lemondása után.