Úgy néz ki, egy hét múlva bemutatkoznak a PS5 játékai

by

Már korábban is lehetett hallani, hogy a Sony június elejére tervez valami nagy eseményt, ez a jelek szerint jövő héten esedékes.

Míg a Microsoft már több bemutatót is tartott az Xbox Series X kapcsán, addig a Sony nagyon hallgat a következő generációs konzoljáról, minden jel arra utal azonban, hogy ez a csönd hamarosan megtörik majd. Azt már eddig is pletykálták, hogy a japánok június elején robbanthatnak egy nagyot a PS5 játékainak leleplezésével, most pedig egy konkrét dátum is felmerült sok bennfentesnél.

Ez a dátum pedig nem más, mint a kellemesen közelinek mondható június 3., mely csak egy nappal tér el a korábban pletykált június 4-től. Persze ez még nem hivatalos bejelentés, így érdemes némi fenntartással kezelni, de azért érdemes megjegyezni, hogy olyan megbízható forrásoktól származik az információ, mint például Jason Schreier, aki azért már nem egyszer fején találta a szöget a játékipar történéseivel kapcsolatban, például az új Assassin’s Creed kapcsán.

https://www.pcguru.hu/uploads/editors/egyertelmu-bizonyitek-utal-a-ps5-majusi-bemutatojara.jpg