A harmadikról zuhant ki egy baba – hihetetlen, de túlélte

by

Súlyosan megsérült egy nagyjából egyéves kisgyerek Angliában, a Kent megyei Rainhamben, miután hétfő délután kizuhant egy harmadik emeleti lakásból. A szülők csak a szemtanúk kiabálására figyeltek fel, majd az ablakon kinézve eléjük tárult a szörnyű látvány.
Borzalmas volt. Épp az utcán beszélgettem valakivel, mikor egy hangos puffanást hallottam. Odanéztem, de először azt hittem, egy játékbaba az – mesélte az egyik szemtanú a Daily Mailnek.

– Nem volt sehol vér, de nem mozdult. Felkiabáltam a lakásba, ekkor kinézett az ablakon egy férfi, aztán ő is, az anyuka is és még egy férfi lerohant. Az anya azt kiabálta, „a kisbabám, a kisbabám”, aztán idegen nyelven sikoltozott.

A gyermek pillanatokkal később felsírt, de a jelenlévők jobbnak látták, ha az anyát nem engedik oda a picihez, inkább megvárták a mentőket. A Daily Mail úgy tudja, a nő olyan sokkos állapotban volt, hogy el is ájult.

A kiérkező mentők a helyszínen ellátták a gyereket, majd mentőhelikopterrel egy londoni kórházba szállították. A kicsi állapota stabil, a rendőrség még vizsgálja a baleset körülményeit.