Jelasity Radován: százmilliárdos veszteséget jelent a hitelmoratórium
by InfoRádióA járvány hatására a tavaly tervezettnél sokkal alacsonyabb lesz idén a magyar bankszektor profitja, ha egyáltalán lesz – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Bankszövetség elnöke. Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója beszélt az interjúban a gazdaság kilábalási esélyeiről, a home office jelentőségéről és a Budapest Bank tervezett magánosításáról is.
Jelasity Radován az Arénában
Örültünk volna, ha a moratórium kicsit másképpen nézett volna ki, mert így közel százmilliárd forintos veszteséget jelent a bankszektornak – mondta Jelasity Radován, akit a napokban választottak meg a Magyar Bankszövetség elnökének. Az Erste Bank magyarországi első embere beszélt arról az óriási munkáról, amikor 24 óra alatt 16 ezermilliárd forintnyi tőkét és kamatot – a magyar nemzeti össztermék harmadát – kellett átütemezniük a bankoknak.
"Nagy munka volt, de jobb volt egyszer és jól megcsinálni, mert vannak olyan országok, ahol ez most több részletben zajlik. Minden bank bizonyította, hogy nemcsak tudása és tapasztalata van, hanem tőkeereje is ahhoz, hogy ezt megcsinálja. Remélem, pozitív pontként a bankszektor javára írják, hogy ilyesmire is képes volt, és ezt a költséget is el tudja viselni" – mondta a bankszövetség elnöke.
A moratóriumot választók aránya a lakossági hiteleknél valamivel 50 százalék alatt van, míg a vállalatoknál 50 százalék felett, de nagy a szórás attól függően, hogy milyen cégről és hitelről van szó.
Az elnök szerint a bankoknak jelentősen csökkent a bevételük a 2019 végi terveikhez képest. Mint mondta, bezuhantak a személyi hitelek, csökkent az ingatlanhitelek iránti érdeklődés, jelentősen apadt a tranzakciók száma: az emberek visszafogottabban vásárolnak, nem költenek annyi pénzt. A vállalatoknál az átutalások száma és főleg a volumene esett vissza. Egyes bankok már veszteséget jelentettek az első negyedév után, és erre rakódik rá a moratórium által okozott veszteség – figyelmeztetett Jelasity Radován.
"Mi nemcsak a gazdaság szerves része vagyunk, hanem a tükre is, és ha a gazdaságnak nem megy jól, akkor a bankszektornak sem mehet jól" – mondta, és jelezte, év végére sok pénzintézet lehet a nullszaldó környékén, ehhez pedig extra tőkét kell tartalékolni.
Pozitívumként említette, hogy jelentős betétállomány-növekedés volt, a járvány elején volt valamennyi visszaesés a befektetésekben, de sokan aktivizálódtak, főleg a részvényvásárlások terén, és a hitelezésben a babaváró hitel továbbra is jelentősen nő.
"Vegyes a kép, de mindent összevetve ahhoz képest, ahogy terveztünk – nemcsak az Erste, hanem a teljes bankszektor –, a bevételek alacsonyabbak lesznek, és a profit sokkal-sokkal vékonyabb lesz, ha lesz egyáltalán valami 2020-ban" – mondta Jelasity Radován.
Ha kíváncsi arra, hogy milyennek látja a bankszövetség elnöke a magyar gazdaság állapotát és a kilábalás esélyeit a koronavírus-járvány okozta válságból, hogy mit gondol a home office hatékonyságáról és hogy mit szól a Budapest Bank tervezett magánosításáról, a lejátszóra kattintva hallgassa meg a teljes beszélgetést!
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt
Kapcsolódó hang
Jelasity Radován az Arénában