Egy kicsit mást is jelenthet a lefutok egy tízest
by Fehér JánosA már a kéktúra útvonalát is lefutó trió (Zenyik Róbert, Medgyessy Gergely és Lőrincz Olivér) minden évben kitalál magának valami kihívást. Most éppen azt, hogy egy menetben felfutnak Magyarország tíz legmagasabb hegycsúcsára. Szerencséjükre ez a tíz csúcs viszonylag közel van egymáshoz, de még így is 88 kilométer és vagy 3800 méter szintemelkedés vár rájuk.
Lőrincz azt mondta, voltak betervezve versenyeik tavaszra, és hogy azok elmaradtak, valamit csinálniuk kellett, elég spontán jött az ötlet, a korlátozások lazításával pedig már lehetőségük is van megfutni a tízcsúcsos kört.
A végig együttmaradó csapat Szilvásváradról indul, először a 958 méter magas Istállós-kőre mennek fel. A Bükkben még öt csúcsuk lesz, a Szilvási-kő (961 m), a Tányéros-töbör (958 m), a Bálvány (956 m), a Kőrös bérc (956 m) és a Virágos-Sár-hegy (955 m). Ezután futnak át a Mátrába, ahol Sirok felől megmásszák a Kékest (1014 m), majd jön a Hidas-bérc (971 m), végül a Péter hegyese (960 m) és a Galyatető (964 m) következik.
Nem mindegyik csúcsra vezet turistaút, de a futók amennyire lehet, mindegyiket próbálják megközelíteni.
Lőrincz azt mondta, elsősorban élvezni akarják a várhatóan 11-12 órás futást és a szép tájat, és talán majd mások is kedvet kapnak ahhoz, hogy csapatban teljesítsék ezt a kört, akár olyanná is válhat, mint a Börzsöny Kör.