https://infostart.hu/images/site/articles/lead/2020/05/1590591138-qoNJqjyeA_md.jpg

Such György maradt a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke

by

Such György maradt a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke, miután a szerdán, Székesfehérváron megtartott, 2020. évi rendes küldöttgyűlés tisztújításán óriási többséggel választották újra. A másik jelölt a korábbi válogatott kapus, Szuper Levente volt.

A titkos voksoláson Such György 176, míg Szuper Levente 19 szavazatot kapott. A régi-új elnököt az elnökséggel egyetemben négy évre választották meg.

Az általános alelnök Misovicz Tibor, a szakmai alelnök id. Kovács Csaba lett. Az elnökség tagjává választották Dalnoki Balázst, Deák Lászlót, Kolbenheyer Zsuzsannát és Szabados Richárdot, míg a liga által jelölt két elnökségi tag Fodor András és Papp Gábor lett.

„A bizalmat megvásárolni nem, csak kiérdemelni lehet, köszönöm, nagy öröm számomra, hogy ismét megkaptam azt

– mondta Such György, a régi-új elnök az eredményhirdetést követően a szövetség honlapjának nyilatkozva. – A nagy támogatottság egyúttal óriási felelősséget is jelent, amit igyekszem majd megszolgálni.”

Az InfoRádió megkeresésére úgy fogalmazott: „Meglepődtem a győzelem mértékén, nagyon nagy megtiszteltetésnek tartom és az eddigi munka elismerését látom benne.”

Arra a kérdésre, hogy mire a legbüszkébb az első ciklus eredményei közül, így válaszolt: „Nem tudom, hogy egy valamit ki tudnék-e emelni, azt gondolom, hogy

azt, amit egy társadalmi elnöktől a sportvilág elvár, tehát, hogy kellő financiális forrást találjon a sportágnak, azt mindenképpen sikerült elérni,

s általánosságban is azt tudom mondani, hogy a működésnek szinte minden területén sikerült jelentős lépéseket megtennünk a professzionalizálódás irányába. Kezdve a szövetségi adminisztráció működtetésétől, a képzések működtetéséig, az infrastruktúra fejlesztésig.”

Beszélt arról is, milyen anyagi helyzetben van a Magyar Jégkorong-szövetség: „A jégkorong-szövetség anyagi helyzete nem választható el az előtte álló feladatoktól. Mi most jó anyagi helyzetben vagyunk, abban az értelemben, hogy ha becsuknánk a boltot, s ülnénk a pénzen, akkor minden rendben lenne. De egy sportágon belül folyamatos a tevékenység, folyamatosan kell bajnokságokat szervezni, folyamatosan kell szervezni a jégkorongéletet a nyolcévesekétől a válogatottakig, így már azt tudom mondani, hogy egyre több felhő gyülekezik az égen. Ám ennek a felhőnek a vastagságát egyelőre még nem látjuk, mivel nem tudhatjuk, hogy a válsághelyzet meddig fog tartani, s milyen hatással lesz a gazdasági élet szereplőire.”

Elárulta azt is, hogy a jelenlegi járványhelyzet hogyan befolyásolta a támogatásokat: „Válasszuk ketté a dolgokat, a látványsportágakban létezik a TAO-nak nevezett konstrukció, amely nem szűnt meg, de a gazdasági élet szereplőinek egy része számára a nyereségesség hosszú időre vagy ideiglenesen megszűnt, ebből kifolyólag nincsen felajánlható társasági adójuk a sportra. Ráadásul a válsághelyzetben a kormányzati intézkedések egy része tovább rontotta az ilyen módon felajánlható összegek esélyét. Ez tehát a dolgok egyik fele. Másrészről a szponzorok egy részéről azt tudom mondani, hogy egyik napról a másikra megszűntek és kivonultak.”

Az újraválasztott elnök beszélt arról is, hogy mik a tervei a következő négyéves ciklusra: „Fókuszpontokat tudok mondani, amelyeket én fontosnak tartok. Ilyen mindenekelőtt a szakmai képzések színvonalának a javítása, aztán a kommunikáció, a néző- és szurkolóközpontú működés, valamint a pénzügyi tudatosság és a pénzügyi fegyelem.”

Nyitókép: TSH Photo_Szucs Attila

Kapcsolódó hang

Such György maradt az elnök