A fővárosnak is hozzá kell járulnia az államháztartás kiadásaihoz

by

A főváros az egyik legjobb anyagi helyzetben lévő önkormányzat, más önkormányzatokhoz hasonlóan hozzá kell járulnia az államháztartás kiadásaihoz - reagált Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára kedden este a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában a főpolgármester állításaira.

Karácsony Gergely a kedden benyújtott költségvetési javaslatról azt mondta, két olyan változás is van a törvényjavaslatban, amelyek drámai mértékben lehetetlenítik el az önkormányzatokat. Az egyik a gépjárműadó átcsoportosítása, amelynek fele része eddig az önkormányzatok bevételét erősítette. A másik az úgynevezett szolidaritási hozzájárulás összegének megemelése. Számításaik szerint az idei 10 milliárd forint helyett jövőre ennek közel négyszeresét kell majd a fővárosnak adó formájában befizetnie a központi költségvetésbe. Hozzátette: mindezt olyan helyzetben, amikor drámaian csökkentek a tömegközlekedés jegybevételei, és várhatóan drámaian csökkenni fog az önkormányzat legfontosabb bevételi forrása, a helyi iparűzési adóból (hipa) befolyó összeg is.
Banai Péter Benő elmondta:
valóban nő a főváros által fizetendő szolidaritási hozzájárulás összege. A főváros azonban egy jó anyagi helyzetben lévő önkormányzat, iparűzésiadó-bevétele tavaly közel 164 milliárd forintot tett ki.
A fővárosi önkormányzat úgynevezett adóerő-képessége nagyjából háromszorosa egy átlagos magyar településének.

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1501/20150123epuletdisz-epuletfoto-foto-fototema-homlokzat.jpg?w=644&h=429
A Főpolgármesteri Hivatal homlokzataForrás: MTI/Váli Miklós

Az államtitkár hangsúlyozta, a fővárosnak más önkormányzatokhoz hasonlóan hozzá kell járulnia az államháztartás kiadásaihoz. Hozzátette,

Ezt a főpolgármester nem említette, de ha ez alapján számol - márpedig ez egy törvényben lévő rendelkezés - akkor más eredményt fog kapni - mondta.

A főpolgármester azt sem említette, hogy nemcsak a szolidaritási hozzájárulás nő, hanem a kötelező önkormányzati feladatokra a központi költségvetésből nyújtott támogatás is nő 7 milliárd forinttal. Megjegyezte, jövőre gazdasági növekedéssel kalkulálnak, tehát több bevétele lesz az önkormányzatnak a hipából, mint idén.